Gazdag programmal érkezett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fehérvárra

Felfokozott érdeklődéssel vártam fellépésüket, hiszen a tavalyi szezon záróestjén mutatott teljesítményük sajnos elmaradt attól, melyet számos emlékezetes estén Kocsis Zoltán vezényletével nyújtottak az elmúlt évek bérleti hangversenyein. Sajnos, azok a koncertek most már valóban csak az emlékeinkben élnek tovább…

Az együttes új vezető karmesterével, Hamar Zsolttal az élén érkezett hozzánk. Gazdag programjukat a német romantikus opera megteremtője, Carl Maria von Weber utolsó színpadi műve, az Oberon nyitánya indította, majd a romantikus zongorairodalom ékköve, Robert Schumann a-moll zongoraversenye csendült fel előadásukban Severin von Eckard- stein szólójával. A szünet után Stravinsky Tűzmadár-szvitjét hallhattuk.

A nyitány már az első taktusok után meggyőzött róla, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nagyságrendekkel jobb formában van tavaszi önmagához képest, nyilván a vezető karmesteri poszt sokakat megnyugtató betöltésének köszönhetően is. Ugyanakkor érthető, hogy Hamar Zsoltnak – aki hosszú külföldi tartózkodás után tért vissza az együttes élére – és a muzsikusoknak időre van szüksége, mire összecsiszolódnak, mire kialakítják a közös és eredményes munka feltételrendszerét, s főleg, a majdnem két évtizedes Kocsis-korszak után markánsan új fejezetet nyitnak a zenekar történetében. A nyitányban azonnal feltűnt, hogy a karmester a határokig elmenve az égbeveszően halk pianisszimótól a zengő fortisszimókig széles palettán játszatta a zenekart, mely szép hangszínekkel, az összjátékban kisebb billenésekkel tolmácsolta elképzeléseit.

A 2003-as brüsszeli Erzsébet királynő-verseny győztese, a koránál (39 éves) jóval fiatalabbnak tűnő Severin von Eckardstein napjaink egyik legfoglalkoztatottabb német zongoristája szólistaként, kamarazenészként, különböző izgalmas projektek résztvevőjeként. Schumann zongoraversenye feltehetően repertoárjának alapműve: nagy biztonsággal, tökéletes technikai felkészültséggel szólaltatta meg. Zongorázását könnyed elegancia, szép, jóllehet kissé kemény hangzás jellemezte, s bizonyos arisztokratikus távolságtartás. Az intim második tételben, illetve a nyitótétel kidolgozási részében ez az alapállás ugyanakkor inkább korrekt szakemberre, s kevéssé költőre utalt – s itt, ahol az irodalommal a legbensőségesebb kapcsolatot ápoló Schumann a legsajátabb hangján szólal meg, ez bizony kicsit kevésnek bizonyult.

Mielőtt azonban elhamarkodottan ítélkeztünk volna a művész felett, a remek tempóban, lendületesen tolmácsolt finálét követő vastapsra ráadásként előadta a Phantasiestücke harmadik, „Warum?” („Miért?”) című tételét – finoman és poétikusan, ahogyan kell. Érdemes lesz követni pályáját, hiszen ez a néhány perc valódi perspektívát villantott fel, az igazi Schumann-hang megszólaltatásának ígéretét. Stravinsky orosz korszakának egyik legfontosabb darabja a Tűzmadár, melynek 1910-es párizsi bemutatója a világhírű Orosz Balett előadásában egy csapásra ismertté tett a fiatal zeneszerző nevét. A fantasztikusan hangszerelt alkotás méltán a 20. századi zene egyik örökzöldje, jutalomjáték zenekarnak-karmesternek.

Hallhatóan ezt a produkciót előzte meg a legintenzívebb próbamunka, melynek eredményeképpen összefogott, hatásos interpretációt hallottunk, a nehéz állásokban talán a kelleténél több óvatossággal, a robbanó pillanatokat talán még itt-ott visszafogva, ugyanakkor formátumos képet adva a modern zene egyik legfontosabb partitúrájáról. Nagy érdeklődéssel várjuk zenekar és karmestere közös munkájának újabb gyümölcseit!