A Fehérvári Irodalmi Napok rendezvénysorozata szívbemarkoló esttel ajándékozott meg bennünket

A kérdések újra és újra felmerülnek bennünk, valahányszor megpillantjuk őket, amint hatalmas szatyrokat cipelnek, vagy a hajléktalan szállók környékén, a padon ülve várnak az estére, lábuknál a jókora táska, benne minden vagyonukkal... A szívünk olykor összeszorul, mert a legtöbben pontosan tudjuk: manapság olykor elég egy nehézségekkel tarkított periódus, esetleg egyetlen elhibázott lépés hogy az ember fedél nélkül maradjon.

A Fehérvári Irodalmi Napok rendezvénysorozata különleges, elgondolkodtató, szívbemarkoló esttel ajándékozott meg bennünket, amikor Az Új Magyar Képtárban műsorra tűzték a Rendben élni című monodrámát. A HoldonGolf Projekt nevű független alkotócsapat előadása Leé József hajléktalan költő verseiből íródott (a dramaturg Balázs Júlia). A monodráma előadója, lllésy Éva és a rendező Cortés Sebastián egyfelől arra törekedett, hogy emléket állítson a nemrég elhunyt költőnek. Másfelől ezek a versek megrázó képekkel, tűpontosan közvetítik mindazt, amit hajléktalan embertársaik megélnek. A megkapaszkodás vágyát, a számkivetettséget, a reménytelenséget... „Szerettem volna szépen, rendben élni. / Hiába volt – /a rend mindegyre elkerül. /A Földön élek, és nézzek bár az égre, / mióta? mért? – de jól eszembe vésve: /ott fent az űr. / Szép és hideg. Lélektelen, /a káosz vesz körül.” – írja Leé József az est címadó versében.

Az előadás után bővebbet is megtudhattunk Leé Józsefről, és a hajléktalanok sorsáról. A projekt egyik produkciós menedzsere Kovács Brigitta elmondta: az előadás egy érzékenyítő program része. A monodrámát – amit iskolákba is szívesen elvisznek – mindig beszélgetés követi hajléktalan emberekkel. A képtárban a Fedél nélkül című újság szerkesztőségének három tagja – Csurika Mária, Balogh Gyula, Pollák László – mesélt társukról, Leé Józsefről, a hajléktalan emberek problémáiról, a kiútkeresés lehetőségeiről is.

Ami Lee Józsefet illeti, szavaik nyomán egy csendes, töprengő, visszahúzódó alacsony férfit láttunk magunk előtt. Olyan embert, aki ritkán szólt ugyan, de a lényeget mondta, amire oda kellett figyelni. Leé Józsefnek nehéz sors és kevés idő jutott: gégerákban halt meg... Nem csak a hajléktalan lét nehézségeiről, hanem a gyógyíthatatlan betegséggel folytatott küzdelmeiről is érzékenyen vallott verseiben. De egész életével, sorsával az üzente: „Csak nem feladni, / Ennyivel magamnak is tartozom.”

Nos, a vendégek arról is beszéltek: ők maguk hogyan lettek hajléktalanok. Csurika Mária hatéves kisfiával egyetlen éjszaka vált földönfutóvá, amikor az exférje rájuk akarta gyújtani a házat. Balogh Gyula húsz évig volt az alkohol rabja – ezt elégelte meg a környezete. Azóta nem iszik, közösségre talált a Fedél nélkül szerkesztőségében Úgy érzi, a hajléktalanokat kriminalizálták, pedig mindenkinek esélyt kell adni, hogy bizonyítson, visszakapja az önbecsülését. Pollák László arról beszélt: nem csak az a hajléktalan, aki az utcán lakik, hanem az is, aki tömegszálláson, vagy szívességi lakáshasználóként tengődik egy olyan „lukban”, ahol reggelre megfagy a víz.

Szociális bérlakások kellenének – fogalmazódott meg. Olyan bérlakások, amelyeket a legszegényebbek is képesek fenntartani. Kiderült: ez az államnak is elemi érdeke volna, a mostani helyzet nagyobb állami kiadással jár. Ám a változtatáshoz társadalmi párbeszédre – a hajléktalanok gondjainak megismerésére van szükség. Például érzékenyítő programok révén...