Aknay János, az angyalok festője

Minden más kérdésre nem sikerült egyértelmű feleletet találni. Hiába próbáltuk meg például kideríteni azt, hogy az első angyalok mikor születtek. Minél többször bukkantunk ugyanis a nyomukra, annál inkább megerősödött bennünk a gyanú: az angyalok akkor is ott vannak a képeken, csak perszer láthatatlanul, ha jelenlétük nem érhető tetten...

A felderítést nehezítette, hogy az angyalokról még csak hozzávetőleges személyleírás sem adható: hol glóriával a fejük felett tűnnek fel a szentképeken megszokott külsőt öltve, hol pedig dematerializálódnak és jelenlétükre mindössze néhány – ha mégoly színpompás – háromszöget formázó kontúr utal csupán. A szokásaikat ugyancsak lehetetlen volt kiismerni: gyakran mutatkoznak magányosan, de a vizsgálat során bebizonyosodott, hogy párban is felbukkanhatnak.

A számukat megbecsülni szinte lehetetlen: talán maga Aknay János sem tartja nyilván, hogy több évtizedre visszanyúló ténykedése nyomán hány angyalt őriznek a vásznak és a merített papírosok. A faliórákról, melyekre szintén odacsempészte a szárnyas figurát, nem is beszélve... Az angyalokkal egyaránt találkozhatni többméteres táblaképeken, számos gyűjtemény féltve őrzött festményein, meg – baráti ajándék gyanánt – számolatlanul elpostázott szitanyomatokon.

Általánosságban ugyancsak nem jellemezhetők eme vezérmotívum létrehozásának körülményei sem, melyek az angyalok megjelenési formájához hasonló változatosságot mutatnak. Annyi azonban talán a cáfolat veszélye nélkül is elmondható, hogy a vizsgálat tárgyai a legkülönbfélébb körülmények között születtek: egy időben a szentendrei Fő téren, majd a Duna-parti művésztelepen található műteremben, újabban pedig abban a házilag ácsolt kis épületben. amely az alkotó lakásának kertjében áll, és a kitervelés, illetve a létrehozás körülményeit hivatott elleplezni a háziak elől is. Általunk feltárt és dokumentált nyomok utalnak arra, hogy készültek angyalok Aknay János lakóhelyéről távol eső, úgynevezett művésztelepeken is: a leginkább szakálluk, valamint a nyakkendő iránti, olthatatlan ellenszenvük alapján azonosítható alkotók – előre megfontolt szándékkal, olykor tippadóként, máskor akár tettestársként – itt hoznak létre műveket, kimerítve ezzel a csoportos elkövetés kategóriáját.

Aknay tevékenysége nem zárult le a vizsgálat alá vont, az Angyalos könyvben összegyűjtött művek létrehozásával. Aknay János – kétséget kizáróan bebizonyosodott – oroszlánrészt vállalt olyan alkalmak megteremtésében is, ahol az angyalokat számosan megtekinthették, miáltal maguk is beavatottakká váltak abba a misztériumba, amelynek – hiába kerestünk pontosabb jogszabályi definíciót – művészet a neve. A birtokunkba került bizonyítékok szerint ilyen kiállítást nem csupán belföldi nagyvárosokban, vagy a határon túl – például Marosvásárhelyen – rendeztek, de – hogy a kiváltképp fertőzöttnek tekinthető Budapestet ne is említsük – olyan félreeső kis faluban is, mint a Bakony lábánál fekvő Iszkaszentgyörgy. Nem kellettek titkosszolgálati eszközök annak felderítéséhez, miszerint Aknay 1996-os, a Pappenheim-kastélyban rendezett tárlatának többszáz látogatója volt, akik közül számosan – nem csak ujjlenyomataikat – kézjegyüket is otthagyták a vendégkönyvben, az érintettséget egyérteműen bizonyító beírás alatt. A szemtanúk elmondása szerint ezen alkalmak közönsége szociológiailag igen heterogén összetételű. A férfiakon kívül jelentős számban nők, sőt kiskorú személyek is fellelhetők a látogatók között. Ugyancsak nagy megoszlás mutatkozik az iskolai végzettség tekintetében is. Az angyalok nem csupán a kvalifikált rétegek, de az alacsonyabban iskolázottak körében is népszerűek. (Egy nyugdíjas kazánfűtő erről a vizsgálat során imígyen nyilatkozott: „Kutya legyek, ha értem ezt a képet, de hogy az Aknay János nagy festő, arra mérget vennék.”)

Vizsgálódásaink további megállapítással is szolgáltak: a megnyitókon a résztvevők nem érték be csupán a képek megtekintésével. Miként azt több tanú, lényegét tekintve egybecsengő elbeszélése hitelt érdemlően alátámasztja, a tárlatnyitók rendszerint nem fejeződtek be a szolid pogácsázással: ellenőrizhetetlen tartalmú eszmecserékbe, és – borozásba torkollottak. Az angyalok hatása eleinte elszigeteltnek volt nevezhető. Az említett kiállítások, illetve a sajtó híradásainak következtében azonban mindinkább eszkalálódott, és – mind több jel mutat erre – nem képeznek már akadályt az ország határai sem.

Különösen figyelemre méltó az a tény, hogy az angyalok közege kezdetben jól behatárolható volt. Most már azonban – kellő figyelmet tanúsítva – rájuk bukkanhatunk a műanyagiparban érdekelt nagyvállalat igazgatósági épületének előcsarnokában, vagy éppenséggel a szentendrei köztéren egyaránt. És akkor a magánlakásokat, melyeknek pontos számbavétele, feltérképezése nem csupán a mi erőinket haladja meg, nem is említettük...

Vizsgálatunk során – megbízatásunkat természetesen elhallgatva – több, késő esti beszélgetés alkalmával megpróbáltuk szóra bírni magát Aknay Jánost is. Ő azonban rendre azzal tért ki a feltáró jellegű vallomás elől, hogy megbocsátunk, de ő most már igen álmos...

A felkutatott és beszerzett számos dokumentum, a szakírók és a kortársak által elmondottak, valamint az Aknay által elejtett megjegyzések gondos analízise ugyan számos adalékkal szolgált, ám az indítékot – mi késztette a festőt az angyalok megteremtésére? – mégsem sikerült feltárnunk. Vizsgálatunk bármily alapos, minden részletre kiterjedő volt is – kénytelenek vagyunk beismerni -, így csak részleges ereményt hozott: a motiváció magyarázatával nem szolgálhatunk.

Ugyanakkor meggyőződéssel valljuk: minden kétséget kizáró biztonsággal prognosztizálható, hogy Aknay a jövőben sem hagy fel az angyalok festésével. Mi több, az angyalok további, előre nem látható változatokban is bizonnyal felbukkannak majd...