Boszorkányos ügyességgel fűtöttek be a télnek Csóron

Maskarások, bolondok, / Rázzátok a kolompot: / takarodjon el a tél – / Örvendezzen, aki él! Sarkady István Farsang című verséből kölcsönvett télűző, tavaszváró rigmussal kezdtek bele a csóri iskolások a megátalkodott tél temetésébe. A hidegbosszantó mondókák ricsajával csak a karikás ostorok csattogása és a kereplők fülsiketítő recsegése állta a sarat.

Mi azonban álljunk itt meg egy szóra, s iramodjunk vissza néhány hetet az időben! Miki bácsi technikaóráin ugyanis már január óta a farsangi mulatságra és a hagyományos kiszebáb égetésre készültek a csóri iskola felsős diákjai.

Ács Miklós tanár úr maga is elcsodálkozott, milyen gyorsan elkészültek tanítványai a kiszebábbal és a koporsóval, amelybe a gyerekek még a szalmabáb rituális meggyújtása előtt – papírra vésve – belehajították mindazokat a csúfságokat, gonoszságokat, amelyeket a téllel együtt kívántak eltenni láb alól.

Hisszük, nem hagytak valami sok esélyt a tavaszra várható matematika témazárónak – alulról szagolja az ibolyát az összes reciprok –, s a menzai tökfőzelék és spenót is kipurcant valahára. S talán a csúfolódás, a rossz jegyek és a lustaság és rosszkedv is odaveszett végre.

– Természetesen a körfűrészt én használtam – nyugtatott meg bennünket nevetve Miki bácsi, visszatérve a srácokkal közös munkára.

A fiatalok leginkább a bábu kialakításában, kitömésében, s a láda festésében jeleskedtek.

Miután az idei télnek harangoztak, a diáksereg farsangi eszem-iszomra indult. Élükön a maskarások vidám csoportjával: láttunk félelmetes katonát, bújtunk ajtófélfa mögé, hogy az ördög meg se lásson, derűsen üdvözöltük az angyalkát, s miután megcsodáltuk a bábból kifejlődő pillangót, s receptet cseréltünk a bibircsókos boszorkákkal, magunk is hazamentünk – várni a tavaszt.