Megszépül a település

2017.12.16. 14:00

32 milliós útfelújítás Bodajkon

Még a tavalyi év végén lehetősége lett volna a kisváros önkormányzatának egy külterületi útfelújítási pályázaton részt venni.

FMH

Több utca kapott új aszfaltburkolatot Bodajkon

Fotó: önkormányzat

Ekkor azonban a testület úgy döntött, hogy azt a pénzeszközt, ami a pályázathoz kellene önrészként, fordítsa inkább a város a legrosszabb állapotban lévő belterületi útjainak felújítására. Ez az összeg közel 30 millió forint volt. Ebből a keretből kaphatott tavasszal új aszfaltburkolatot a Tópart utca, 9,5 millió forintos költséggel, a napokban pedig további két utca műszaki átadása is megtörtént.

Amint a bodajki önkormányzattól megtudtuk, idén októberben döntött a képviselő-testület a két további utca fejlesztéséről. Ezek a munkák megkezdődtek, és december 5-én meg is történt a műszaki átadás. A korábban csak mart aszfalttal ellátott Berek utcát – megnyitása óta – először sikerült aszfaltburkolattal ellátni, ezzel együtt az utca nyugati oldalán az újraárkolás is megtörtént. A másik utca pedig, amely új aszfaltot kapott, a Vörösmarty utca.

Az így, a lakosság érdekében elvégzett munkálatok összesen 22,5 millió forintba kerültek a bodajki önkormányzatunknak.

Több utca kapott új aszfaltburkolatot Bodajkon
Fotós: önkormányzat

További jó hír, hogy a kivitelező Útéppark Kft. felajánlásának köszönhetően a Hunyadi utca „felső vége” is aszfaltburkolatot kapott. Itt a már 20 éve – a csatornaközmű építésekor – tönkrement útfelület került újra forgalomba helyezésre.

Az összesen 32 millió forint összértékű munkálatok zavartalan és precíz kivitelezését, valamint a nagylelkű lokálpatrióta felajánlást megköszönte a város a kivitelező cég vezetésének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában