Isten országát építeni, közösen

2024.05.13. 17:00

"Szeretném továbbadni azt amit kaptam!"

Új beiktatott lelkipásztor szolgál a Székesfehérvári Evangélikus Gyülekezet soraiban

Bokányi Zsolt

Czető Anita Kata evangélikus lelkipásztor a beiktatását követően.

Fotó: NAGY NORBERT

Czető Anita Kata evangélikus lelkipásztor beiktatása néhány héttel ezelőtti esemény, az „ügy” amiben szolgálatot vállalt, az pedig az örök életre mutat. A nemrég beiktatott lelkésszel beszélgettünk.

Bemutatná egy kicsit az eddigi életét, és azt hogy mi késztette a lelkipásztori szolgálatra?

Tabról származom, ami egy Siófok melletti kisváros. Édesanyám ágán vagyunk evangélikusok, és talán mondhatom, hogy beleszülettem az egyházba. Mikor iskolába mentem, akkor volt lelkészváltás a gyülekezetben. Az új lelkész és hitoktató felesége már az első időktől megragadtak. Jártam hittanversenyekre, táborokba, később konfirmációs órára és ifire. Eredetileg testnevelő tanárnak készültem, azonban a gyülekezeti miliő, az a szeretetközösség, melynek része voltam, arra biztatott, hogy én is építsem tovább, így gimnáziumi éveim alatt tesi mellett a hittan érettségire készültem. A középiskolámat a bonyhádi evangélikus gimnáziumban végeztem. Ezek az évek tovább erősítették elköteleződésem. 

Egy ember megtérése mindig maradandó élmény, az ön életében hogyan történt?

Megtérésemet nem tudom egy pillanathoz kötni. Inkább személyekhez, akiken keresztül megszólított a Mindenható, valamint eseményekhez, melyekben megtartott. A gimnázium utolsó évében, mikor a jelentkezési lapot le kellett adni, az utolsó pillanatig halogattam a beadást. Most sem tudom teljes mértékben az okát, de végül arra jutottam, hogy nem csak a gyerekeknek szeretném továbbadni, amit én is kaptam, hanem mindenkinek, akinek csak tudom. Így csak az Evangélikus Hittudományi Egyetemre adtam be a jelentkezésem, és a felvételi után itt kezdhettem meg tanulmányaimat.

A beiktatás egy pillanata! 
Fotó: NAGY NORBERT

Hogyan és mikor került Székesfehérvárra?

2020-ban hatodévesként - ez a mi gyakorlati évünk - kerültem Székesfehérvárra. Eleinte egy kis félelemmel indultam a számomra teljesen ismeretlen gyülekezetbe, de Bencze András és az egész gyülekezet szeretettel fogadott, így gyorsan megtaláltam a helyem. A gyakorlati év után, Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke, ebbe a gyülekezetbe küldött ki azzal a feladattal, hogy félállásban Székesfehérváron, főállásban pedig a Velencei-tó környékén lévő településeken végezzem a szolgálatot. Így alakult ki, hogy gyülekezetünknek lett egy plántálandó területe, mely Istennek hála, növekedésnek indult. Ebbe a munkába kapcsolódott be a tavaly nyáron felszentelt férjem is, aki most beosztott lelkészként szolgál.

Mi változik vagy változott a beiktatását követően? 

Beiktatott lelkészként az első szembetűnő változás számomra, hogy már szavazhatok a presbiteri üléseken, de ezen kívül, hála a lelkészek közötti jó kapcsolatnak, mindent megbeszélve, egyetértésben folytatjuk a szolgálatot. A Székesfehérvári Egyházközségben is nagy változások történetek a tavasszal, hiszen most zajlott le a tisztújítás folyamata, így új felügyelővel, presbitériummal, tisztségviselőkkel indulunk útnak. Ez egy nagyon izgalmas időszak számunkra, hiszen most alakul ez az új csapat, akik nagyon lelkesek, új erővel és ötletekkel. Jó látni, hogy mindannyian arra törekszünk, hogy közösen építsük Isten országát.

Vannak esetleg olyan tervei, amit a beiktatását követően szeretne megvalósítani?

Terveimből elég sok van, szeretek álmodozni. Ha ezek álmok Isten tervével összesimulnak, nagyszerű dolgok születnek. Így reménykedem, a plántálandó terület virágzásában, hogy egy olyan közösséget tudjuk létrehozni, ahol az emberek otthonra találnak Jézus közelében. A másik nagy vágyam, hogy elhozhassam Szélrózsa találkozót (ifjúsági fesztivál) Székesfehérvárra. Istennek hála Polgármester Úr és a város vezetése pozitívan fogadta ezt a tervet, így reméljük az őszi pályázaton egyházunk a város mellett dönt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában