Misével ünnepelnek

2024.05.14. 17:00

Negyed évszázada szolgálnak Fehérvárcsurgón

Az ezredforduló előtt, 1999-ben alakult a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja. Azóta folyamatosan olyan ügyeket, személyeket segítenek, támogatnak, melyeknek nagy szüksége van a figyelemre. A csoport most lett 25 éves.

Palocsai Jenő

Fotó: FMH-archív (Nagy Norbert)

A Máltai Szeretetszolgálat jelmondatának „A hit védelme és a szegények ápolása” szellemében végzi tevékenységét a fehérvárcsurgói csoport 1999-óta. Rendszeresen tartottak ruhaosztást a község rászoruló lakóinak, emellett húsvétkor és Szent István ünnepén, zöldség, gyümölcs, illetve tartós élelmiszercsomagokat is osztottak, amikor lehetőségük nyílt rá az adományok függvényében. Volt, hogy ők szállították a rászorulókat autóval az orvoshoz, a templomba, vagy akár a temetőbe, emellett meglátogatták a betegeket a kórházban. A rászoruló gyerekeknek fagyizással és süteménnyel édesített gyereknappal kedveskedtek és karácsonykor is nagy ünnepet szerveztek.

Most is nagy ünnepre készülnek, ám ezúttal nem másoknak szervezik, hanem maguknak.

–A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fehérvárcsurgói Csoportja ebben az évben május 16-án csütörtökön, délután 16 órakor ünnepli fennállásának 25-dik évfordulóját. A csoport számára különösen jeles eseményt egy szentmise keretében ünnepeljük meg a helyi római katolikus templomban. A hálaadó szentmisét követően a helyi művelődési házban, egy agapéval emlékezünk meg 25 évnyi máltai munkáról–mondta Kissné Lázár Erzsébet csoportvezető. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában