Tavaszköszöntő hangverseny

2024.05.17. 20:27

Megtelt a Sárszentmiklósi Evangélikus Templom iskolásokkal

A békéről, a tavaszról és a szeretetről is szó esett, majd zengett a dal a kereszt alatt.

Bokányi Zsolt

Hangosan szállt az ének a templomban.

Fotó: az iskolától

A hét közepén a Sárszentmiklósi Általános Iskola és a Violin Művészeti Iskola tavaszköszöntő koncertjére várták a szülőket, nagyszülőket, barátokat, ismerősöket a Sárszentmiklósi Evangélikus templomba. Váraljainé Melis Orsolya lelkész asszony köszöntője után az iskola énekesei, zenészei, kórusa, második és harmadik osztályos tanulói színes műsorral köszöntötték a tavaszt. Vakler Anna, a hangverseny műsorvezetője szívbéli jókívánságokat fogalmazott meg számunkra és az előadás közben a tavaszról, a szeretetről, a békéről, a várakozásról és a pünkösdi ünnep üzenetéről szólt a gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Az intézmény háláját fejezte ki a diákok felkészítése és a műsorban nyújtott közreműködésért Jákob Zoltánnak, a Violin Művészeti Iskola pedagógusának, illetve Váraljainé Melis Orsolya lelkész asszonynak a tavaszi hangversenyük sikeres megvalósításáért. 

Áldott közös énekelés
Fotó: Az iskolától

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában