Önkormányzati választás

2024.05.24. 12:00

Kanik Péter: Keressük azt, ami összetart minket!

A Fidesz-KDNP előszállási polgármesterjelöltje, Kanik Péter, aki nem mellesleg a helyi ifjúsági egyesület elnöke is, csapatával olyan gyereknapi forgatagot rendezett, amelyhez fogható nem igen volt mostanában a községben a csodálatos helyszínt nyújtó Szögletkertben. Az élményszámba menő eseményről és a közelgő önkormányzati választásról is kérdeztük az ambiciózus fiatal elnököt, aki folyamatosan keresi a fejlődési lehetőségeket.

Kecskés Zoltán

Kanik Péter a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul Előszálláson, Varga Gábor országgyűlési képviselő választókörzetében.

Fotó: Sebestyén Bálint

Csoda a köbön

– Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik  a szombati nap sikeréhez hozzájárultak kétkezi vagy anyagi segítséggel. Ezt a rendezvényt egy nagy összefogás keretei között tudtuk megvalósítani, rengeteg munkával, azokkal az önkéntesekkel, akik szívvel lélekkel dolgoztak a sikerért – kezdte beszélgetésünket Kanik Péter, aki elmondta, hogy  még a tavalyi évben sikeresen pályázták a Magyar falu program civil pályázatán és az elnyert forrásból nem volt kérdés, hogy egy olyan hiánypótló rendezvényt hozzanak össze a helyi fiatalokkal, amivel a családok és a gyermekek arcára is mosolyt csalhatnak. Úgy érzi, sikerült!

– Az összefogás csodákra képes, ezt az összefogást erősíteni kell, mert ha összefogunk a jó cél érdekében, akkor az mindannyiunk épülésére szolgál. Úgy gondoljuk, hogy ez a szombati nap a gyermekeknek és felnőtteknek is egy örök élmény és emlék marad.

Rengetegen voltak a Szögletkertben a gyereknapon
Fotó: Előszállási Ifjúsági Egyesület

Az előszállásiakat szolgálva

Itt nőtt fel és tette meg az első lépéseit, mondta ki első szavait Kanik Péter, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként megméretteti magát a polgármesteri székért. Mint elmondta minden ehhez a helyhez köti, így a szíve a falujáért dobog. Ezért is alapította meg barátaival együtt néhány éve az Előszállási Ifjúsági Egyesületet, hogy ezzel is tegyen a közösségért, az előszállási fiatalokért, hogy ne csak a jelenben, de a jövőben is itt képzeljék el a jövőjüket.

– Mindig foglalkoztatott a közélet, a politika. A helyi közösség fejlődése érdekében szívesen és aktívan tevékenykedtem eddig is. Az Előszállási Ifjúsági Egyesület elnökeként barátaimmal együtt örömmel készülődtünk az adventi gyertyagyújtásokra, izgatottan dolgoztunk azon, hogy a szüreti bál mindenkinek örömet szerezzen. Szerveztünk több nagy sikerű rendezvényt és igyekszünk mindenhol ott lenni, ahol jól jön a segítségünk. Számos jó példa bizonyítja, hogy az alkalmasság elsősorban nem életkor kérdése, hanem sokkal inkább a jó hozzáállásé, személyiségé és konstruktív tenni akarásé. Szüleim és nagyszüleim arra neveltek, hogy tisztelettel és felelősséggel viselkedjek! Ezt képviselem az általam vezetett egyesületben, a seregélyesi Eötvös József Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nevelőtanárként, és ezt szeretném képviselni polgármesterként is a településen élőket szolgálva  – magyarázta ambícióit.

Meghitt hangulatban gyújtották meg az adventi gyertyákat az Arany János utcai kőkeresztnél az előszállásiak
Fotó: Előszállási Ifjúsági Egyesület

Együtt, közösen, összefogva

Ezt a három említett pillért nevezte meg Kanik Péter legfontosabbnak, hiszen ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a település infrastruktúrája és vele együtt a közösség is fejlődhessen a jövőben. Kiemelte, nem valami vagy valaki ellen, hanem valamiért szeretne dolgozni. Szerinte Előszállás akkor lehet sikeres hosszú távon, ha közösen megfogalmazott céljai alaposan megtervezett munkával párosulnak, melyben a közösség minden tenni akaró tagja megtalálhatja a maga részfeladatát.

– Őszinte, tettre kész, határozott értékrendű közösségben gondolkodó embernek tartom magam. Egy település sikerét sem egyszemélyes teljesítménynek gondolom, hanem a megválasztott képviselők és a helyi közösség közös tervezése, munkája és erőfeszítései eredményének. A legfontosabb üzenetem talán az, hogy keressük azt, ami összetart minket, hogy szeretett településünk, Előszállás még inkább az a hely legyen, ahol jó élni, családot alapítani, ahova iskola vagy munka után jó hazatérni. Ahogy eddig is, úgy ezután is minden reálisan elérhető segítséget megkapunk Magyarország Kormányától és az országgyűlési képviselőnktől kitűzött céljaink eléréséhez. Polgármesterjelöltként kérem a választók megtisztelő bizalmát és támogatását az önkormányzati választásokon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában