Bab és csipetke, no meg a vidámpark

2024.05.26. 14:42

Derűs hangulat a gulyásfőző versenyen és a gyermeknapon Polgárdiban

A civil nap gulyásfőző versenyén 32 csapat mutatta meg gasztronómiai tudományát szombaton, Polgárdiban. A gyermeknapot ugyancsak színes programok és óriási érdeklődés jellemezte.

A főzőversenyen a Polgárdi Városgondokság csapata diadalmaskodott. A „négyes fogat” a zsűri és a polgármester társaságában

Fotó: Dániel Ádám

Az időjárás kegyesnek bizonyult a Batthyány ligetbe kilátogatókhoz, hiszen a korábbi előrejelzések dacára egy csepp eső sem esett a főzőverseny végéig. Minden csapat 3 kilogramm sertéslapockát kapott, de a többi összetevőről a szakácsoknak kellett gondoskodniuk, így sokan például babbal is kiegészítették a fogást. A zsűri első megszólalásában arra is figyelmeztette a versenyzőket, hogy a csipetke sem maradhat ki egy jó magyar gulyásból. Apropó, zsűri: a szakmai tapasztalatokban bővelkedő grémium élén a polgárdi származású Ambrus Alex, a székesfehérvári főzőiskola séfje pontozott. Míg bírálótársai Köntös Zoltán alpolgármester és Szekeres Lajos önkormányzati képviselő voltak.

A vidámpark legnépszerűbb játékának a dodzsem bizonyult
Fotó: Dániel Ádám

A vidám délelőtt, a reggelire frissen elkészített sültek elfogyasztásával, valamint a „fő fogás” főzéssel, no meg a kiváló hangulattal, hamar eltelt. A csapatok többsége már hosszú évek óta részt vesz a viadalon, így a főzőmesterek meglehetősen nagy rutinnal rendelkeztek.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Délben aztán megindult a menet a zsűri asztala felé, ahol a gulyáskölteményekkel megtöltött, egységesen kiosztott tányérok egy másik, de a tányér alján számmal megjelölt tányérba kerültek (annak érdekében, hogy a zsűritagok így csupán a számokat láthatták, de azt nem, hogy melyik csapat áll a számok mögött). Az eredmények végül egy óra múltán, a kóstolást és a pontozást követően születtek meg. Az élen a Polgárdi Városgondnokság bográcsgulyása végzett; nagy volt az öröm, hiszen a városgondnokság az elmúlt tizennégy év alatt még egyszer sem ért el dobogós helyezést. Második lett a Polgárdi Városi Sportegyesület, míg harmadik a Vidám Fiúk és Lányok gárdája.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Senki nem maradt éhen idén sem: a közösségi gulyásból az Összhang Egyesület jóvoltából mindenki jóllakhatott.

A spontán összesereglett felhők alatt pici esővel indult a délután, de gyorsan előbújt a Nap, és csak úgy rajzottak a gyermekes családok a gyermeknap idei évi új helyszíne felé, a Polgárdi felirat és a városháza mögötti füves területre. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. A jeles napon a gyerkőcök az önkormányzat jóvoltából térítésmentesen vehettek igénybe egy sor játékot! A legnépszerűbbnek a dodzsem bizonyult, de hosszú órákon át telt házzal üzemelt az ufó, a nagy lánchinta, a két ugrálóvár, a körhinta és a kisvonat is.

Repülj magasra!
Fotó: Dániel Ádám

A lufihajtogató bohóc mindenkinek a saját ízlése szerinti figurákat hajtogatott, míg a gyerekek az arcfestést is megtapasztalhatták, természetesen a saját bőrükön. Az árusok édesség kínálata, a popcorn és a kürtőskalács sem maradhatott el, de emellett a gyerekek válogatott színpadi programokon is múlathatták az időt.

A színpadi nyitányon zenés bűvészműsor szórakoztatta a nagyérdeműt, Alexa Ákos bűvész jóvoltából, majd a Bodza és a tenger című bábjáték következett a Batyu Színház előadásában. Egy jó kis koncert erejéig fellépett a Handabanda zenekar, de Brumi mackó gyermeknapjába is bepillantást nyerhettünk a Színházikó Bábtársulat jóvoltából. A műsor székely mesékkel és lábbábos előadással zárult a messze földről érkezett erdélyi Csernik Szende bájos előadásában.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Szerző: Zelenák Tibor Tamás

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában