Vármegyei siker

2024.05.18. 12:29

A legjobb ügyeletesek versenyén bronzérmet söpört be a tűzoltó

Május 14. és 16. között Balatonföldváron rendezték meg az országos ügyeleti szakmai versenyt, immár negyedik alkalommal. Fejér vármegyei tűzoltók szép helyezést értek el.

Feol.hu

"Akciókép": a verseny feszült pillanatai

Fotó: Somogy VMKI

A megmérettetésen extrém helyzeteket és valóságos forgatókönyvek alapján összeállított szituációka kellett feldolgozniuk a műveletirányítóknak és az ügyeletvezetőknek - tudtuk meg a katasztrófavédelem közleményéből.

Hesz József tűzoltó ezredes, főügyeleti főosztályvezető a verseny előtt elmondta, hogy "az irányítás, a folyamatok koordinálása olyan komplex feladat, amely egyszerre foglalkozik a beavatkozó állomány aktuális tevékenységével, az utánpótlás biztosításával, mindeközben az eseményeket naplózni is kell. A nagyobb szabású, összetettebb helyzetek külső erők bevonását is igényelik, így az ügyeletes a bejelentővel, a társzervekkel és az eset kezelésébe bevonható civil segítőkkel is kapcsolatban áll. Mindezek koordinálása nagy koncentrációt, azonnali helyzetfelismerést és rugalmasságot kíván, jelentette ki az ezredes, majd sok sikert és hasznos tapasztalatokat kívánt a húsz résztvevő csapatnak."

A vármegyei és fővárosi delegáltak egy kijelölt, berendezett ügyeleti helyiségben kialakított munkaállomásokon dolgoztak, komplex káreseti összefoglaló alapján kellett meghatározniuk a műveletek sorrendjét, írták a közleményben, ahogy azt is, hogy menet közben kaptak újabb és újabb, a szituációt más-más irányba terelő információkat, amelyekre azonnal reagálniuk kellett.

Fejér vármegyét Nagy Attila tűzoltó törzsőrmester, Kovács Szabolcs Gábor tűzoltó zászlós és Ligeti Péter tűzoltó őrmester képviselte. A csapat vezetője Takácsné Varga Marianna tűzoltó alezredes, vármegyei főügyeleti osztályvezető. A versenyen egyéni ügyeletvezető kategóriában Nagy Attila tűzoltó törzsőrmester harmadik helyezést ért el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában