Az Isten is futásra teremtette a Csákvári Evangélikus Egyházközség gondnokát

Bélával azután ültünk le beszélgetni, hogy április elején megnyerte a 77 kilométeres VérKör nevet viselő teljesítménytúrát, melyet 8 óra 27 perc alatt tett meg futva, majd egy hét a múlva Martonvásáron megrendezett VI. Fehér Enikő és Vörös Balázs Emlékversenyen az egyéni versenyszámok közül a 9 órás nyílt futamban bizonyult a legjobbnak. Ennyi idő alatt ő futotta a legtöbbet: az 1360 méteres körpályán a kastélyparkban 67 kört és 1180 métert, vagyis 92,3 kilométert teljesített. Csendes, kegyeletteljes helyen találkozunk, ugyanis Béla egy temetkezési vállalkozásnál dolgozik több mint 30 éve. Általános temetkezési alkalmazott, a sírásástól kezdve az ügyfelekkel történő egyeztetésen át a temetésig mindent csinál. 

Mindig is voltak hobbijai. Korábban szenvedélyesen fotózott, motorozott, majd horgászott. Néhány éve pedig szenvedélyesen fut. – Család és családi ház mellett szerintem csak egy hobbit engedhet meg magának az ember. Arra viszont mindenkinek szüksége van, hogy ki tudjon kapcsolódni, fel tudjon töltődni – mondja.

Futni nyolc éve kezdett, nem is emlékszik már, pontosan milyen indíttatásból. Korábban sosem sportolt, nem atletizált. Nem sokkal azután viszont, hogy ezt az új hobbit választotta, megkapta a motivációt is. Ha úgy tetszik, egyházi vonalon. A csákvári evangélikus gyülekezet, alakított egy futócsoportot. A tagok vállalták, hogy 2017-re, a reformáció 500. évfordulójára mindenki lefut 2017 kilométert. – Volt erre két év, vállalható volt a kihívás, aminek keretében apránként, mindenki a saját tempójában gyűjtögette a kilométereket. Akkor aztán jött egy másik lehetőség. Jeszenszky Péter – szintén evangélikus – ultrafutó kitalálta, a reformáció évfordulójának tiszteletére elfut a németországi Pyrbaumba. Ehhez keresett társakat és engem is felkért. Ha nem futottam volna le addigra többezer kilométert, biztosan nem mertem volna vállalni a feladatot. De így belevágtam – emlékezett vissza Béla, aki teljesen amatőrként, de ösztönösen – és mint utóbb megtudta, jól - készült fel a kihívásra. Hozzátette, biztosan szerencsés alkat is, mert mindig jól érzi magát futás közben, gond nélkül frissít – eszik, iszik – fejben is mindig megfelelően felkészült és a szervezete is jól tolerálja a fizikai megterhelést, amit a hosszútávfutás jelent. Hát így kezdődött az „őrület”. És innen nem volt megállás. 

Ahogy teltek az évek és nőtt a gyűjtött kilométerek száma, úgy lett számára egyre világosabb, őt az Isten is futásra teremtette és őt tekinti edzőjének is. Hogy miért? – Amikor ad időt, futok, amikor nem, akkor regenerálok. Az én munkám kiszámíthatatlan, vannak napok, hogy nem jutok el edzeni és persze olyan is, amikor a hét minden napján ki tudok menni. Úgy látszik azonban, nekem tökéletesen megfelel ez a fajta felkészülés – árulta el. Béla versenyző alkat, szeret mindenben a jobbak között lenni. Így egy idő után azt is ki akarta deríteni, mire elég a teljesítménye az amatőr futók mezőnyében? Eleinte alábecsülte magát, ránézésre mindenki jobbnak, gyorsabbnak tűnt nála, aztán kiderült, simán lehagyja őket egy-egy verseny alkalmával. Ez tovább motiválta. Egyre többet és egyre hosszabb távokat futott. Azt mondja, 

 A leghosszabb táv, amit teljesített, 220 kilométer volt. 

- A versenyszezonomnak nemsokára az a része következik, amikor rövidebb távokon indulok, a hosszútávú megmérettetések nálam inkább késő ősztől tavasz végéig tartanak. Nincs kitűzött, célom, vagy bakancslistám. Nem járok igazán nagy versenyekre, bár megfordultam néhányon – pl. a nagyatádi Iron Man-en -, de nem célom, hogy „top” atléta legyek. Azért futok, mert örömet okoz – zárta a beszélgetést Béla.