2024.03.19. 17:30
Vetőmagokat adományozott a Katolikus Karitász (videó)
A Katolikus Karitász országos központja évek óta meghirdeti ezt segélyprogramot, amelynek keretében vetőmagot biztosít olyan családoknak, akik rendelkeznek kis konyhakerttel, és vállalják, hogy tavasztól művelik földjüket.
Fotó: NAGY NORBERT
A program célja, hogy a családok – főként munkanélküli szülők esetében – a kapott vetőmaggal, kertjeik művelésével megtermeljék maguk számára a szükséges zöldségeket. A csomagok tartalma általában: sárgarépa, zöldborsó, bab, dughagyma, uborka, spárgatök, kukorica, karalábé, spenót, saláta, sütőtök, cékla, cukkini, karalábé és retek. A Karitász fontosnak tartja, hogy a program során szakmai segítséget is biztosítson a családoknak, hogy kertjeikben a lehető legnagyobb termést takaríthassák majd be. Országszerte segítik szakemberek a kertek művelését, s emellett az önkéntesek szükség szerint eszközöket is biztosítanak a családoknak.
Szabadbattyánban is megrendezésre került az alkalom, ahol Spányi Antal, megyés püspök, a Katolikus Karitász püspökelnöke adta át a csomagokat a kerttel rendelkező rászoruló családoknak és időseknek, aki felhívta a figyelmet arra hogy több mint tíz éve folytatja ezt a programot a Karitász, és közel háromezer családnak tudnak segíteni a program keretében. Az ünnepélyes átadó alkalmat követően, kérdéseinkre is válaszolt a püspök.
A magvetés igei üzenetet hordoz a Bibliát olvasók számára, de tavasz közeledtével és ennek az alkalomnak is köszönhetően, gyakorlati formában is magvetésbe kezdhetnek sokan.
– Nagyon fontos a lelki magvetés, amit egész esztendőben gyakorol az egyház, és próbálunk igehirdetésben és hitoktatásban is eleget tenni a küldetésünknek. Az ige mellett, azzal is élnünk kell, amit a föld terem, mi most ebben is megpróbálunk segíteni. Egy olyan megoldást dolgoztunk ki, ami a rászoruló családokat próbálja rávezetni arra, hogy gondoskodjanak magukról, akár a már említett magvetéssel is, aminek a termését reménység szerint bőségesen arathatják majd.
A mostani időkben, azt hiszem különösen fontos misszió az összetartozás megerősítése és a segítségnyújtás gyakorlása.
– Próbál a Karitász odaállni a bajban lévő emberek mellé. Segítenünk kell egymásnak, áldozatot kell hoznunk egymásért, akár a békét sürgetve, akár a szeretetet megélni és megmutatni másoknak is. Ez egy ilyen alkalom, ahol van lehetőségünk segíteni a rászorulókon.
A rendezvényen volt lehetőségünk beszélgetni Sinkovicsné Máté Hortenziával, a Székesfehérvári Karitász igazgatójával is.
Mi a feladata a Karitásznak ebben a programban?
– A Karitász biztosítja a vetőmagokat, szervezi a szétosztást, vizsgálja a rászorulók listáját. Nagy önkéntes bázisunk van, akik ismerik a településeken élő családok helyzetét, esetleg igényeit, és az ő segítségükkel tudjuk biztosan jó helyre juttatni az adományokat.
Mennyire után követhető a vetőmagok, adományok sorsa?
– Az önkénteseink időnként meglátogatják azokat a családokat akik adományban részesültek, és így van rá mód, hogy figyelemmel kövessük egy egy veteményes szép gyarapodást. Szoros kapcsolatban vagyunk a családokkal, így sokszor tényleg közös és nagy öröm mikor látjuk a program eredményességét!
A rendezvényt követően pedig, gyakorlatban is megnézhettük, hogyan kerül a földbe a vetőmag, az egyik szépen gondozott veteményesben, ahol Spányi Antal megyés püspök, nem csak az ige magvait hintette el a szívekbe, hanem kapát és gereblyét ragadva a vetőmagot is gondosan vetette és munkálta el a földben. „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Máté 4.26