A Vértesben gyalogolnak majd a tiszteletadók

Az elmúlt években a Vértesben, Komárom és Fejér vármegyék területén, Csákvár, Majk, Vérteskozma, Csákányos, Gánt, Kőhányáspuszta és Kápolnapuszta körzetében, azokon a helyszíneken, ahol jellemzően a huszár hadosztály katonái harcoltak és estek el, az ismert sírhelyek felújítását – támogatói segítségével – Szebenyi István vezetésével már hosszú évek óta nagyrészt a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület végzi. A síremlékekhez és a túrautakhoz kapcsolódóan tájékoztató táblákat is elhelyeztek. Az egyik eddigi legnagyobb szabású munkájuk rövidesen a Vértes mélyén lévő Mindszentpusztához köti majd őket, ahol múzeumot alakítanak ki.

Rövidesen részt vesznek az idei első túrán és barátsággal várnak minden hozzájuk csatlakozót. Március 16-án, szombaton reggel indulnak el a kápolnapusztai megemlékezésre, a helyszínre, ahol annak idején, 1945. március 16-án a 2. Ukrán Front egyik felderítő alakulata minden 15 évnél idősebb férfit, többségükben német nemzetiségű embert agyonlőtt. (A FEOL többször írt a történtekről.) A megemlékezés után, délután Gánton, a Gránás Turistaházban előadás és filmvetítés lesz a történtekről. (Aki szeretne, annak lehetősége lesz megszállni a helyszínen.) A csapat a hagyományőrzőkkel kiegészülve másnap, március 17-én 8 óra 30-kor a csákányosi Piknik Terasztól indul a nagyjából 18 kilométeres körtúrára.  

Az emléktúra résztvevői a Vértesben elesett magyar katonahősök előtt tisztelegnek azon a területen, ahol a huszárok a haza védelmében megvívták utolsó hősies harcaikat. Emléküket nem csak a rendezett katonasírok, de a ma még látható lövészárkok, tüzérségi állások őrzik. Nemes tomkaházi és folkusfalvi Tomka Emil – Kiss Ernő aradi vértanú tábornok leszármazottja – 1944. június 11-én vette át a 2/I.-es huszárosztály parancsnokságát, majd alezredessé léptették elő. A fronton hősiességéért többször kitüntették, amerikai fogságba esett, ahonnan 1945. szeptemberében érkezett haza. A háború után esztergályosként tartotta el családját, feleségét és két gyermekét, rendfokozatától megfosztva 1977-ben halt meg.

Tomka Emil így írt Harctéri naplójában:

„Ha egyszer évtizedek múltával el fogják olvasni ezt az írást, az akkori generáció nehezen fogja megérteni lelkiállapotunkat, amiben mi 1944 őszén éltünk. Ez természetes is, mivel a háború utáni nemzedék szeme elől eltakarták a valóság legnagyobb részét és amit megmutattak, mindig erősen tendenciózusos formában adták elő. (...) a lakott területeink szőnyegbombázásairól, a katyni tömegsírokról, no meg az orosz táborokban sínylődő sok ezer magyar szenvedéséről, éhhaláláról – a feldúlt sok magyar családi tűzhelyről, a férj karjaiból kitépett feleség – és a harctéren küzdő katona otthon maradt arájának meggyalázásáról némán hallgat a krónika. Pedig a mi lelkiállapotunkat éppen ezeknek a cselekedeteknek a közvetlen szemlélete hangolta, és mivel ezeknek a cselekményeknek hajtórugóját is a mienkével összeegyeztethetetlen világnézet termelte, megszilárdult bennünk a meggyőződés, hogy itt két világ ütközött össze egymással (...) Ez a szellem adott újabb erkölcsi erőt arra, hogy Istennek tett eskünkhöz híven, az ősi magyar címerrel díszített zászlók alatt, az utolsó lövedékig védjük ezt a vérrel áztatott magyar hazánkat.”