Meggyilkolt falu a Vértesben (videó)

Évtizedekig semmit sem lehetett hallani arról, ami egykor Kápolnapusztán történt, aztán a rendszerváltás előestéjén előbb egy Székesfehérváron megjelenő hetilap, majd a megyei napilap tépte fel a sebeket, akkor még élő szemtanúk emlékei alapján. Az elbeszélések – mint ahogyan az ilyenkor lenni szokott – nem mindenben egyeztek meg. Idővel a kinyomtatott szavakat egyre inkább a helyszíni megemlékezés igénye váltotta fel, hiszen a fák előterében megmaradt házcsonkok mellett még ott húzódott a temető, a honvéd és a polgári áldozatok sírjaival.  

A helyszínen ma egy tábla fogadja a látogatót, amelyen a tragédiáról azt olvashatja az, aki arra jár, hogy már 1944 őszén gyanús elemek, partizánok jelentek meg a környéken, akik a magyar és a német csapatok mozgását figyelték. A közeli vadászházban húzódtak meg, néhány csákberényi katonaszökevényt maguknál tartva: időnként őket küldték el élelemért a faluba. Nem telt el sok idő, a csendőrök rajtuk ütöttek, közelharc alakult ki, melynek során a partizánok elmenekültek. Ezt az incidenst torolta meg a Kápolnapusztára érkező 2. Ukrán Front egyik felderítő alakulata oly módon, hogy minden 15 évnél idősebb férfit – tíz, többségükben német nemzetiségű embert – agyonlőttek. Akik túlélték a mészárlást, azok közül is csak kevesen maradtak tovább. Egy másik szemtanú – aki kislány volt akkor – a Fejér Megyei Hírlapnak a rendszerváltás hajnalán Gánton úgy emlékezett, hogy két magyar katona civil ruhát talált és átöltözött az egyik ház padlásán, majd pánikba esve rálőttek a faluba érkező szovjetekre, akik ezután kezdték meg a véres bosszúállást.

A sok évtizedes hallgatás után – elsősorban a Vérteserdő Zrt.-nek köszönhetően – méltó megemlékezés helyszíne lett a falu temetője. Szombaton a hagyományőrzők érkezését követően, a Gánti Német Nemzetiségi Dalkör éneke után először Macsek Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgatója lépett a mikrofonhoz, hogy felidézze az egykor történteket és az utókort a megemlékezés felelősségére figyelmeztesse. Rádl Péter szaxofonjátékát követően Krausz János, Gánt polgármestere a kápolnapusztaiak sorsáról szólt az erdő fái alatt tisztelgő hallgatóságnak, a sírok között álló sokaságnak, majd elcsuklott a hangja a meghatottságtól, amikor arról szólt, hogy a túlélőknek sem nagyon volt miért maradniuk, hiszen nem volt már énekszó, nem volt már tánc.  

A túlélők Gántra vagy Pusztavámra költöztek, az ötvenes években négy-öt család még tengette csendes életét a völgyben, a hetvenes évekre azonban csak egyetlen ember, az 1911-es születésű Farkas László maradt a faluban, aki 1980-ban adta vissza lelkét Teremtőjének. Házát akkor ledózerolták, ma már csak romok küzdenek az elmúlással és az idővel.    

Molnár Krisztián, Fejér Vármegye Közgyűlésének elnöke első szavaival megköszönte minden közreműködőnek, hogy immár ilyen szép és méltó helyszínen tarthatják a megemlékezést, majd napjaink véres történéseire reagálva beszélt a háború, minden háború értelmetlenségéről, arról, hogy a kápolnapusztai tragédia arra figyelmeztet: csak a béke lehet ma is elfogadható hazánk és minden hazafi számára.  

– Az utódoknak kötelessége, hogy tanítsanak a múltról Kápolnapuszta lakóinak, áldozatainak emlékére, a múlt örök tanulságaként – mondta Molnár Krisztián. – Utókor, emlékezz!, áll az emlékművön, amelyet harminc évvel ezelőtt állítottak az itt meggyilkolt emberek emlékére. Igen, kötelességünk a történéseket rögzíteni és feltárni, és kötelességünk méltóképpen emlékezni a második világháborúban hősi halált halt katonákra, és az életüket vesztett, értelmetlenül meggyilkolt polgári áldozatokra. Sosem feledjük őket! A méltó megemlékezés alkalmával, valamennyi hagyományőrző szervezet tevékenységének megköszönésén túl, külön is köszönetet kell mondanunk a Vérteserdő Zrt.-nek, amiért a magas szakmai színvonalon végzett állami feladataik ellátása mellett is példásan, kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi szerepvállalásra, és a vármegye szerves részeként vesznek részt többek között olyan események megszervezésében, közjóléti programok megvalósításában is, mint amilyen a mai alkalom. Itt, a természet ölelésében most ugyan egy szomorú eseményre való emlékezés okán gyűltünk össze, de közben azt a csodát is átélhetjük, hogy a tavasz kezdetén a természet ébredésének csodás időszakában vagyunk. Abban az időszakban, amikor húsvétra készülünk, amikor együtt várjuk az ébredő tavasz legszentebb pillanatát, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét. A méltóságteljes várakozás hitem szerinti módját Márai Sándor a következőképpen fogalmazta meg: „Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ember vagy, tehát ember módra, emberek között kell élned.” Készítsük lelkünket ezekkel a gyönyörű és igaz szavakkal a közelgő ünnepre, és a folyamatos, mindennapi emlékezés, emlékeztetés és hagyományőrzés mellett ezt a szolgálatot tartsuk mindig szem előtt dolgos hétköznapjaink során is! – zárta szavait a vármegye közgyűlésének elnöke.    

Gerendai Sándor esperes imája után koszorúkat helyeztek el a temetőben, ahol más tiszteletadók mellett jelen volt Tessely Zoltán országgyűlés képviselő, miniszterelnöki biztos és Simon László főispán is.