Bár egy héttel később, de idén is lesz összefogás

2024.02.28. 19:22

Székesfehérváron is megtartják a Wass Albert Maratont

Székesfehérváron is megtartják a Wass Albert Maratont

Hajdú Marianna

Egy héttel később, de megtartják a Wass Albert Maratont

Forrás: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

A város idén is csatlakozik a világméretű Wass Albert Maratonhoz, amelyet először 2011-ben indított útjára a Magyarok Szövetsége. Az esemény célja, – amit egyébként hagyományosan egy héttel korábban tartanak – hogy a magyarságot a világ minden szegletéből ősszehozhassák.

Mivel a nagyon sokan megkeresték a székesfehérvári esemény szervezőit is, természetesen nem mondhattak nemet, és bár egy hét késéssel, de idén is csatlakoztak az összefogáshoz - mondta a sajtótájékoztatón Jakubek Tibor, a rendezvény szervezője.

Így március 1-jén pénteken, az Evangélikus Gyülekezeti Házban, 18:00 órától egészen éjfélig várnak mindenkit, ahol a székesfehérváriak és a városba látogatók egyaránt megoszthatják egymással a kedvenc Wass Albert műveikből választott részleteket, amelyhez a Vörösmarty Könyvtár biztosítja majd a köteteket. 

Az este fénypontjaként Vesztergám Miklós tárogatóművész előadása lesz hallható, továbbá a tervek szerint a Magyarok Szövetsége és a Kárpát-medencei Magyarok Egyesülete is képviselteti magát.

Fazakas Attila, aki évek óta a program szervezésében vesz részt, kiemelte, hogy a Wass Albert Maratont pártpolitikától függetlenül, a civil közösség erejével valósítják meg, ami lehetőséget teremt mindenki számára, hogy részt vegyen ebben az egyedülálló kulturális összefogásban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában