"Van hangom!" — A dadogó király háborúba indul (galéria)

1925, Wembley Stadion. York hercegének a Birodalmi Kiállítás alkalmából beszédet kell tartania. A remegő kézzel papírt szorongató Albert kínnal formált hangjai közé nehéz csend telepedik. Több ezer ember figyeli feszülten a mikrofon előtt álló, feszengő herceget. Száján már születésüknél elhalnak szavak, csak az esőcseppek peregnek folyamatosan. A darab kiindulópontja hitelesen fájdalmas élmény a jelen hallgatóságának, ahogy – visszahelyezkedve a színdarabba, s a történelmi korba – kínos a Wembley közönségének, s kudarc magának a hercegnek is. Egy valakit rejt a tömeg, kinek már ebben az időpillanatban mást jelent e próbálkozás, de erről még később!

A név, amit kimondani sem szabad

Abban az időpillanatban, amikor még maga Albert, a regnáló V. György király fia sem tudhatja, hogy elsőszülött fivére döntése nyomán, élete örökre megváltozik. A döntésnek neve is van: Wallis Simpson (Ács Bianka). A szerelem, a baltimore-i nő, kinek apró "bűne", hogy már a második férjét „fogyasztja”, s még nagyobb, hogy még nem vált el. V. György király halálát követően a walesi herceg „David” (Sarádi Zsolt), VIII. Eduárd néven Nagy-Britannia koronázott királya lesz. Ő mégis a szeretett nőt választja, kit az anglikán egyház fejeként nem vehet nőül. Törvényes örököse nem születik. Lemondása után kerül a korona, s vele a nyomás testvérére, Albertre, megváltoztatva ezzel idősebbik lánya életét is, kit Erzsébetnek hívnak, s ki 25 éves korától hetven éven át uralkodik majd. A kislány Lilibet egyébként nem tűnik fel a darabban, ahogy testvére Margit sem.

Az ördögi masina barát vagy ellenség?

A gyermekkora óta súlyosan dadogó herceg életében hamarosan kardinális kérdéssé válik, hogy az „ördögi masina”, a rádió, a nyilvános beszéd ne az ellensége legyen, hanem az eszköz, melynek segítségével összefogja a nemzetközösséget ebben a viharos évszázadban. 

Mondja ezt dörgedelmes, tekintélyt parancsoló hangján V. György király, apaként, a fiához fordulva. Trokán Péter színművészé az erőteljes hang. Annak az uralkodónak a bőrébe bújik, aki a többi között 1932-ben hagyományt teremtett karácsonyi, rádiós beszédével. Egyoldalú, egyirányú kapcsolatteremtés volt ez az alattvalókkal, mégis közelebb hozta az embereket a koronához.

Kötelesség helytállni! 

A rádió nem csak a "nyitás", a közvetlenség eszköze, hanem a hatalom forrása is. Trokán Péter „királyának” feladata, hogy ezt a fián keresztül a nézőben is nyomatékosítsa. Így válik a király – címadó – 1939-es beszéde az előadás végére tétté, valóságos feszültséggé a széksorok között is. A háborúba lépést jelentő 1939-es beszéd és a Wembley stadion kudarcos fellépése között 14 év telik el. A darab ezt a majdnem másfél évtizedet öleli fel, centrumában egy nagyon fontos találkozással. Lionel Logue ausztrál beszédterapeuta az az ember, aki már a Wembley stadionban azon töpreng, ő biztos tudna segíteni York hercegén. Az első világháború testileg és lelkileg megnyomorodott katonáival is nagy sikereket ért el a beszédtanár, kiknél az átélt traumák miatt alakult ki beszédzavar. Hozzá jelentkezik be aztán (álnéven) „Mr. Johnson”, feleségén, Erzsébet hercegnén keresztül, kinek arisztrokratikus, de nagyon is szerethető, emberi formát ad Ladányi Júlia.

Egy barátság története

A két férfi kapcsolatának fejlődése, a logopédiai foglalkozások adják az előadás velejét, hol végtelenül humoros, hol agresszív, hol pimasz, hol kendőzetlenül és felszabadítóan obszcén, hol bensőséges szeletét megmutatva ismerkedésüknek. A királyi sarjat, Albertet, kit a családja s immár – abszolút helytelenül és illetlenül –  a beszédterapeuta is Bertie-nek hív, Kovács Tamás alakítja. 

Egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, igyekezett nem meríteni az azonos címmel Oscar-díjat nyert filmből, mit 2011-ben mutattak be, s ahol az ő szerepében Colin Firth színészt láthatjuk. Inkább eredeti rádió- és televíziófelvételekből, s az „így készült”-ből táplálkozott, ahol az alkotók a filmet megelőző kutatómunkát részletezik, s hátteret adnak a történetnek. Ellátogatott egy logopédushoz is, aki beszédfolyamatosság zavarral küzdő embereket kezel, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtött. A belefektetett óriási munka és a folyamatos koncentrációit igénylő jelenlét egy pillanatra sem tűnik erőltetettnek, alaposan megkomponáltnak: „átfolyik” a nézőn, ott vagyunk, vele vagyunk, szívből drukkolunk neki. 

Igazi játszótársak

Az interjúban végig „fiúként” hivatkozik karakterére. Ez a „fiú” aztán a szemünk láttára éri be a „valós” életkorát. Az igazi Bertie ugyanis 41 évesen lépett trónra VI. György néven, az ominózus beszéd pillanatában pedig már 44. A bőrébe bújó Kovács Tamás 29 éves, külső jegyeik viszont kifejezetten passzolnak, a színész kiválóan hozza a büszke, de gátlásokkal küzdő, érett férfit.

Ami viszont jelentősebb differencia, az a Lionelt és Bertiet alakító színészek közötti korkülönbség, ami a valóságban mindössze 15 év volt. Így a barátság mellett, egyfajta apa-fiú kapcsolat bontakozik ki a szemünk előtt, Gáspár Sándor „apa-figurájának” adva zseniálisan rebellis, pimasz, humoros és határokat feszegető hangot. A páciens gyerekkori traumái "a játék" során fokozatosan a felszínre kerülnek, s a kezdetben erősen vertikális kapcsolat is egyre horizontálisabbá válik. Csakis egy ilyen bizalmi partnerségben vallható be az az önfelszabadító felismerés, hogy néha még a királyok is elb...altáznak dolgokat. 

Nem csak a színészpáros, hanem karaktereik is igazi játszótársakká válnak. Mindegyik találkozásnak különleges atmoszférája van, minek részleteibe nem avatjuk be az olvasót. Amit elárulunk, hogy minden alkalom, minden különleges „terápia” egyre közelebb viszi a herceget, későbbi királyt a drámai végkifejlethez, ahhoz, hogy reményei szerint hatalmat és erőt sugárzó királyként jelenthesse be: Nagy-Britannia hadat üzen a Harmadik Birodalomnak.

Forgással megyünk előre

A forgószínpad hol a hercegi pár otthonába, a Piccadilly 145-be, hol a foglalkozások helyszínére, a Harley Streetre gördít minket. Belegördülünk politikai konspirációkba, „sakkjátszmákba” (Cosmo Langot, Canterbury érsekét Kricsár Kamill játssza; Egyed Attila Winston Churchillként jelenik meg a színpadon; Kelemen István, Stanley Baldwin, brit miniszterelnök szerepében láthatjuk), testvéri rivalizálásba, csúfolódásba, az amatőr színész Lionel sikertelen színházi meghallgatásaiba is. A színészeket ledes panelek ölelik körbe, melyeken olykor korabeli, valódi videófelvételek is megjelennek, hol a nemzetiszocialista Németországról, hol a náci vezetőkkel találkozó VIII. Eduárdról és választottjáról, de főhősünk valóságos koronázását is megtekinthetjük a díszletként szolgáló „moziban”.

Egy-egy tányér beazonosíthatatlan „valami” felett ülve beleláthatunk Lionel és felesége, Kiss Diána Magdolna, azaz Myrtle hétköznapibb életébe is. A nő Ausztráliába vágyódik, a férfi csak arra, hogy a feleség ott legyen otthon, ahol ő van. A yorki herceggel kibontakozó barátság, munka és feladat lehetetlenné teszi az első vágyat, cserébe a leendő király koronázásán már a „VIP”-szektorban foglalnak helyet, s a királyné is bizalmába fogadja a büszke Myrtle-t, s ez kölcsönös.

A király háborúja több fronton zajlik

A második felvonás, ugorva az időben, már a koronázást készíti elő, s a végső, a darab címét is adó, nagy beszédet, így a színpadon a Buckingham-palota ódon falai, és a Westminster apátság, benne a királyi trónus is megjelenik. Az intenzív „áttörés” is itt történik, és itt hangzik el a mű egyik legfontosabb mondata: 

Öt és fél perc „időnyi” tömény beszéd a papíron.  „Bertine-nek több bátorsága van, mint a többieknek együtt” – mondta V. György király másodszülött fiáról. Nem nehéz elképzelni, micsoda bátorság kell ahhoz, hogy legrettegettebb fóbiánkat, gyermekkorból hozott traumáinkat, gyengeségünket, a világtörténelem legsötétebb óráiban erőre váltsuk. A kötelességtudó király a mikrofon elé lép, a nézőtér feszülten várakozik. Visszaszámlálás. 

Az élőben sugárzott, teljes beszéd elhangzik a színpadon is. Először a korábban megismert különös, de hatásos pedagógiai módszerekkel tarkítva, ami az első pár percben fel-felbuzgó derültséget okoz a nézőtéren, s ami szerencsére elmarad a későbbiekben, helyére feszült csend lép. Vajon sikerül-e a korábban többször nevetség tárgyává váló, súlyosan dadogó királynak higgadtan, méltóságteljesen elmondani, hogy vészterhes idők jönnek, hiszen Anglia háborúban áll? Sikerül-e uralkodóként reményt és erőt adni a náci Németországgal szembenéző briteknek? Sikerül-e az ellenségnek azt üzenni: nem csak a monarchia erős, hanem a királya is?

Akikben kérdőjelként feszülnek a fentiek, ne olvassanak tovább

A darab itt, a kérdések végére pontot téve ér véget. Csak érdekességként említjük meg, hogy 1945-ös győzelmi beszédéhez már mozgókép is társul. Láthatjuk is, hogy egy erőt sugárzó, bölcs király szól népéhez, s tette ezt végig, a háború legsötétebb óráiban is. A szünetek, két szó közötti megfontolt csendek immár súlyt és nyomatékot, drámai hatást kölcsönöznek a mondanivalójának. Lionel csak ekkor, a háború végén engedi el a király kezét, de a történetmesélők szerint, míg éltek, ápolták barátságukat. 

A képre kattintva lapozható galéria nyílik: