Üzenetek a frontról haza, Székesfehérvárra

2024.01.13. 17:00

Szigli János honvéd két tábori levelezőlapja

Szigli István, aki 1994 óta Székesfehérvár önkormányzati képviselője, két, családi örökségként féltve őrzött tábori levelezőlapot osztott meg közösségi oldalán a doni áttörés évfordulójára emlékezve. Nagybátyja, Szigli János is a hősi áldozatok között volt.

Tihanyi Tamás

A hősi halott katona, Szigli János honvéd egyik tábori postai levelezőlapja a frontról. Szigli István székesfehérvári önkormányzati képviselő tisztelettel őrzi a lapokat

Fotó: Szigli István

A két tábori postai levelezőlap egyikét az édesanyjának írta Szigli János honvéd még 1942 decemberében, a másodikat pedig a bátyjának, 1943. január 4-én. Már nem maradt sok ideje. Az volt tőle az utolsó írás, nem jött haza tőle több értesítés, a katona orosz földben nyugszik.

„Tudom, hogy otthon is nagyon várják a levelet, legyenek nyugodtak, jól vagyok. Írtam, hogy küldök levelet karácsonyra, de már nem ér oda (…) Errefelé nagyon rossz idő jár, hideg van.” Aztán otthoni hírekre éhesen újságot, Fejér Megyei Naplót kért a következő csomagban, majd lezárta az üzenetet. „Különösebb újságot nem tudok. Isten velük és velem a legközelebbi viszontlátásig...” Ami soha nem jött már el.

A szovjet támadás 1943. január 12-én indult meg az urivi fronton, a dermesztő hidegben. A hadseregparancsnok még a fagy beállta előtt elrendelte a téli elszállásolást: földbe ásott bunkereket béleltek ki gerendákkal, majd szalmával. De a katonák többnyire posztó ruhát, bőrbakancsot és hosszú gatyát hordtak, valamint alsó ruhát, úgynevezett haskötőt és egy vékony, nyakig érő garbót, ami nem védett a fagyos hideg ellen. A köpeny és a tábori sapka is posztóból készült.

 Az idő megkoptatta már a sorokat, amelyeket Szigli János a dermesztő orosz télben vetett papírra
Fotó: Szigli István

A 2. Magyar Hadsereg 1942. június 27-én érkezett meg a doni frontszakaszhoz. A hadvezetés igyekezett a lehető legjobb eszközökkel, fegyverzettel felszerelni az egységeket, persze ez a nemzetközi, azaz a német és orosz viszonyokhoz képest még mindig elmaradott állapotokat jelentett. Az utánpótlással pedig komoly gondok voltak. A németeknek a sztálingrádi csatára is figyelniük kellett, az erőket elsősorban oda összpontosították. Ezért a magyar haderő utánpótlásai elmaradoztak a szállítási útvonalak rendkívüli leterheltsége miatt, miközben sok út eleve járhatatlanná vált. A magyaroknak a német hadosztályokhoz képest mindenből kevesebb jutott. Amíg egy adott időszakban a németeknek négyszáz teherautó szállította az utánpótlást, addig a magyaroknak csak huszonhat. Mindez nem csak az élelmiszer, de a gyógyszer és kötözőanyag ellátásban is éreztette hatását, és a sebesültek hátországba történő menekítése sem ment könnyen.

Ráadásul a honvédek többnyire német kosztot kaptak, amit nagyon nem szeretett a magyar gyomor. A sokat emlegetett hitlerszalonnát, egy lekvárfélét és a német margarint is ehetetlennek érezték a bakák, ezért egy idő után igyekeztek otthonról rendes hazai szalonnát a frontra küldeni. Az segített egy kicsit.

Nem csoda, hogy a legtöbben ilyen helyzetben finoman szólva rossz idegállapotban harcoltak. Ezen javítottak valamelyest az otthonról kapott tábori postai levelezőlapok, azonban egy-egy üzenetváltás hetekig is eltarthatott. Eközben a katona állandó életveszélyben küzdve is aggódott az otthoniakért, a termésért, az állatokért, miközben a hátországban a gyerekek, asszonyok, anyák és apák rettegő aggodalommal várták a következő üzenetet.

Ami helyett gyakran csak a csend, az örökké tartó gyász és emlékezés maradt. Úgy, mint Szigli István családjában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában