Mesteravató ünnepség

2023.11.22. 20:00

Huszonhét mester és hat kitüntetett

Mesteravató díszünnepséget tartott a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelyen az oklevelek mellett a kamara által alapított díjak átadására is sor került.

Borsányi Bea

Az Iparos Mester Vállalkozói Díj és a Kiváló Szakember Díj kitüntetettjei

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Sikerekre mindenkinek szüksége van, nem csak olyan kiemelkedőkre, mint amilyet a Nobel díjjal kitüntetett, móri születési Krausz Ferenc vagy a fehérvári származású válogatott futballista, Szoboszlai Dominik ért el. Sikerekre szükség van a mindennapokban is – hangzott el Radetzky Jenő, az iparkamara elnökének köszöntőbeszédében, aki úgy fogalmazott, sikernek tekinthető azoknak a magyar fiataloknak az eredménye is, akik az EuroSkills 2023 versenyén 32 ország 576, huszonöt évnél fiatalabb szakembere között öt aranyérmet, egy ezüstérmet, négy bronzérmet és hét kiválósági érmet szereztek, ezzel az európai nemzetek sorában a második legjobbnak bizonyultak. És sikernek tekinthető annak a 27 szakembernek a teljesítménye is, akik a szigorú vizsgakövetelményeket teljesítve mesterré válhattak a szakmájukban. Ugyanakkor kiemelte a szakképzés fontosságát is, amelybe immár a friss mesterek is bekapcsolódnak. 

Tanárki Gábor, főispán az ünnepségen elmondott beszédében rámutatott, jó szakemberekre évszázadok óta szükség van, a hozzáértő és megbízható mesterembereknek pedig már a középkorban is volt respektjük. Hozzátette, mostanság a szakemberekre a hazai gazdaság teljesítőképességének növelésében is fontos feladat hárul. 

A mesterlevelek átadása előtt a kamara által alapított díjakat is kiosztották. Iparos Mester Vállalkozói Díjat ketten kaptak: Tanárki György, villanyszerelő mester és Nagy Lajos, asztalosmester. Kiváló Szakember Díjat vehetett át Rádóczy László Tibor autószerelő mester. Aranykoszorús mestercímet kapott Csuta Zoltánné seregélyesi fodrászmester, ezüstkoszorús mestercímmel ismerték el Tárnokiné Horváth Edina bicskei kozmetikus mester munkáját, míg bronzkoszorús mestercímet adományoztak Andrássy Dávid székesfehérvári fodrászmesternek.

Távollétükben köszöntötték a fentebb említett EuroSkills 2023 sikeres fiatal szakembereit, akik közül négyen Fejérből valók. Nagy Dániel épületasztalos, korábban a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskolában tanult, aranyéremmel tért haza. Farkas Bálint és Kovács Erik, az Óbudai Egyetem korábbi hallgatói, ezüstérmet szereztek ipari robotika területen. Hambalgó Ferenc pedig, aki a Piliscsabai Erdészeti, Mezőgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában tanult, nehézgép-szerelő szakmában lett Európa 8. legjobbja lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában