Éves szinten többszázezer plusz kilométer finanszírozását vállalná be az önkormányzat

2023.11.14. 17:30

Hamarosan megismerhetjük a fehérvári buszmenetrend bővítésének friss tervezetét

Információnk szerint hamarosan a közvélemény elé kerülhet a székesfehérvári tömegközlekedés hálózatbővítésének első csomagja. A tervezet hamarosan megismerhető lesz, s a fehérváriak véleményezhetik az elképzeléseket, s azt követően lehet majd bevezetni a pozitív változtatásokat.

Házi Péter

Fotó: FMH-archív (PT)

Az önkormányzat több ütemben szeretné a fehérvári tömegközlekedési lehetőségeket javítani, ennek első „csomagja”, pontosabban annak tervezete készült most el. Ez tehát nem egy teljesen új rendszert, menetrendet jelent majd, hanem elsősorban, de nem kizárólagosan az elkészülő multifunkciós csarnokkal és az Alba Ipari Zónával lesz összefüggésben: a Budai útról a multicsarnok mellett megépült úton át ugyanis be lehet majd jutni az Alba Ipari Zónába, onnan pedig a Seregélyesi út irányába. Ezen utak megépültével tehát új összeköttetések jönnek, jöttek létre városrészek között, s a tervek szerint új vagy bővített buszjáratokkal lehetne például a munkába járást segíteni a város ezen részén. 

Miután a székesfehérváriaktól az önkormányzat várja, begyűjti a véleményeket, várhatóan vagy a decemberi vagy a jövő februári közgyűlés dönt majd a hálózatbővítés részleteiről. Úgy tudjuk, éves szinten többszázezer kilométernyi plusz futást vállal majd be az önkormányzat a buszközlekedés színvonalának javítása érdekében, és időben is kibővül a buszok közlekedése. 

Elkészül egy utazástervezési alkalmazás is, amely majd abban segít, hogy mindenki saját maga megtervezhesse a saját utazását. Az Alba Arénával összefüggésben épült utak forgalomba helyezése zajlik, így a jövő év elején megnyitható a most megépült utak új hálózata.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában