Készen várta a látogatókat (videó)

A borongós, majd esős idő ellenére szinte vonzotta az Alsóvárosi rét az embert egy kiadós sétára. A csenevész fák százai, az ifjú bokrok levelei hajlongtak, forogtak az őszi szélben, a szürke égből megeredt az eső, és mégis ballagott tovább egy család, mintha mi sem történne, futott az ifjú, róva a köröket, és magam is inkább szívtam az esőcseppeket. Jól esett a csend, a falattá összesűrűsödött levegő. A százával ültetett suhanc fák a jövő nagy erdejét suttogják. De szeretnék köztetek sétálni, mikor törzsetek már ellenáll az eső mosta szélnek!

Így tűnődtem az egyik pihenő asztala fölött, amikor egy család érkezett, és szóltak: – Sajnos már itt is kikezdték, amit építettek. A következő pihenőnél három kis padot feszítettek fel – mondták, és nem akartam elhinni, hogy ebben a békében ez lehetséges. Átsiettem ahhoz a pihenőhöz, és bizony igazuk volt! Miféle vandál nép lakja e vidéket? Emberek százai dolgoztak azon, hogy ez a rét vendégül láthassa a város lakóit, akiket még az eső sem riaszt el, és még állatnak sem nevezhető lények tépik ki a földből, amit ott elhelyeztek. Még talán a műszaki átadás sem történt meg, de elmebeteg horda járta a rétet, és elhelyezte pecsétjét.

Vajon hogyan védhetnénk meg e rétet? Mi a feladatunk, hogy évtizedek múlva utódaink békében sétálhassanak a sudár fák között? Fehérvár, képes vagy-e megvédeni magadat a benned burjánzó elvetemültektől, vagy remény sincs?