Programajánló

2023.10.19. 19:00

Idén utoljára érkezik a gőzfátylas fekete óriás Fehérvárra

Október 21-én, idén utoljára, ismét gőzfelhőbe burkolózik Székesfehérvár vasútállomása. A MÁV Rail Tours szervezésében indul a vonat Fejér megyeszékhelyére a Budapest-Nyugati pályaudvarról, ahol a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ajánlásaival indulhatnak a királyi koronázóváros felfedezésére az utasok.

S. Töttő Rita

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A MÁV Rail Tours gőzfátylas fekete óriása, a 424-es sorozatú gőzmozdony vontatta, patinás személykocsikból álló vonat Budapestről Székesfehérvárra zakatol október 21-én. A pöfögő mozdony, a párnás és fapados kocsik élményteli, 19. századot idéző utazást kínálnak a résztvevőknek, akik ezúttal Székesfehérvárt ismerhetik meg jobban egynapos kirándulásuk során.

A nosztalgiavonat útját október 21-én reggel a Budapest-Nyugati pályaudvaron kezdi, majd megáll Újpalota megállóhelyen, Kőbánya felső és Budapest-Kelenföld állomásokon is, ahol szintén felszállhatnak az előzetesen jegyet váltók a Székesfehérvárra tartó gőzmozdonyra. Az utazás során kalauz kezeli a jegyeket és nosztalgia büfékocsi várja a vendégeket.

A MÁV Rail Tours és a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. együttműködésének köszönhetően tartalmas székesfehérvári programokon vehetnek részt a nosztalgiavonat utasai. A MÁV nosztalgiavonata, utasaival aznap 17.52-kor indul vissza Budapestre, remélhetőleg tele élményteli székesfehérvári emlékekkel, a fehérváriak pedig ismét láthatják szombaton a különleges masinát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában