Két díj, de egy helyre

2023.08.11. 11:30

Orvos házaspár kapja az egyik legfontosabb elismerést Székesfehérvártól

Idén 20. alkalommal adja át a város polgársága a Szent István Érdemrendet a Királyi Napok programsorozat egyik kiemelt eseményeként. Ez alkalommal a megyei kórházban dolgozó két orvos, pontosabban egy házaspár a díjazott.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Sajtótájékoztató keretében ismertette a megyés püspök és a Fejér Vármegyei Levéltár igazgatója, hogy ebben az évben ki kapja az Államalapító Szent István Érdemrendet.

– A 90-es évek végén, illetve a kétezres évek elején fontosnak tartottuk a civil szférát és magát a civil gondolatot. Ennek kapcsán jött létre ez a díj és az azóta meghozott jó döntések megmutatták, hogy nagyjából milyen értékrend és morál mellett kell haladni. Sobor Antal kapta az elsőt, még 2004-ben. Ő már régen távozott közülünk, de olvassuk és gondolkozunk azon, hogy kiadatjuk válogatott műveit. Ez a díj nem csak egy elismerés, hanem a személy emlékének ápolása is egyben – mondta Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója.

A püspöki palotában tartott eseményen a kitüntetett személyekről a főpásztor beszélt.

– Az Államalapító Szent István Emlékérmet 20. alkalommal adjuk át. Ez a díj, már nem csak Székesfehérváron, hanem annak határán túl, országos szinten is elismert, részben annak köszönhetően, hogy egyszer helyi, egyszer pedig távoli települések kiemelkedő személyiségei kapják. Egy esetben adtuk át posztumusz, Sulyok Ignác atya részére, és egyszer volt olyan, hogy intézet kapta, a Ciszter Gimnázium. Az elismerés odaítélése úgy történik, hogy mindenhonnan kapunk jelzéseket, ajánlásokat és persze a Díj Alapítvány kuratóriuma is keresi, majd a végén kiválasztja a megfelelő jelöltet, jelen esetben jelölteket, mondta Spányi Antal megyés püspök, aki ezt követően bejelentette, kik az idei év díjazottjai.

– Két személy kapja az elismerést, de a két személy összeforrt és egy. Az egyik Simon Gábor, a kórház gyerekosztályának főorvosa, aki a gyógyítás mellett lépést tart a tudománnyal és a fiatalok képzésében is részt vesz. A másik Gervain Judit belgyógyász, gasztroenterológus és egyben laborvezető főorvos, aki annyi embernek igyekezett visszaadni az elvesztett egészségét tudásának, a tudománynak és a gyógyszerek együttes erejével, vagyis két olyan orvos, akinek a nevét sokan áldják – méltatta a jelölteket Spányi Antal.

A díjátadó augusztus 16-án, szerda este 6 órakor kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A főpásztor kiemelte, hogy nemcsak azokat várják, akiket gyógyítottak az érdemrend legújabb birtokosai, hanem azokat is hívják, akik számára fontos a Szent István-i eszme.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában