Jegyzet Miegend Árpádról, Miegend Árpádnak

A régi ember pontosan tudta, ha a citromsárga Škoda sport coupe gurult el egy fehérvári utcán, akkor az operatőr srác, Miegend Árpi érkezett vagy éppen ment el valamelyik helyszínre. A sárga járgány bő negyven évet húzott le Árpival, szinte már hozzánőtt. Tősgyökeres fehérvári legényként a filmezés megszállottja volt, és még azt sem mondhatom, hogy amolyan botcsinálta operatőröcske volt, mert naponta űzte a képalkotás szerelme. Már fiatalon, 1965-ben is szóvá tették Árpádot, amikor a Pergő Képek pályázati kiírására filmet adott be. Miegend Árpád első munkáit forgatókönyvíróként, operatőrként és stúdióvezetőként, mondhatni Jolly Jokerként készítette. A Videoton Filmstúdiójában ügyködött, amikor 1964-ben elkészítették az ipari tanulók egy napjáról szóló tájékoztató filmet, ami egyben pályaválasztási tanácsadóként is működött. A napi feladatok mellett persze a művészet is megérintette Miegend Árpit, ami tetten érhető volt első sikeres alkotásában, amivel ezüstdíjat szerzett az országos vidéki amatőr filmszemlén. A Hullámok című alkotásról Kátay Antal így írt a korabeli Fejér Megyei Hírlapban: „Miegend Árpád Quasi Meditáció N°1-e ilyen kísérlet. A logika és fantázia nagyszerű játéka. A fekete fehér vonalak, síkidomok logikai tánca a fantázia színharmóniájának robbanásáig fokozódik.”

Aztán az amatőr lelkesedésből és napi stúdiómunkából feszes operatőrtudósító született. Miegend volt az, aki a Magyar Televízió Híradó című műsorába a Fejér megyei híreket szállította. Bátran kimerem mondani, napi daráló lett az élete, mert az események nem engedték meg, hogy a filmre forgatott tudósítások ne készüljenek el időben, hiszen azokat Budapesten elő kellett hívni, a vágópultokon megvágni, majd közvetítésre alkalmas vetítőkkel bejátszani a Híradó stúdiójában. A megye képes tudósítói feladatait nagyon sokáig Árpi látta el. Talán nem is meglepő, hogy 1975-ben kapta első Nívódíját a Magyar Televíziótól, miközben sikert sikerre halmozott az amatőr filmes fesztiválokon. Talán a legeredetibb az 1970-es 25 című filmje, amit a fesztiváli vetítésen először megmosolyogtak, mert látták, hogy a tekercs milyen sovány. És bizony oka volt ennek a karcsúságnak, mert a film 25 másodperces volt, amiben egy izzadt munkáskéz lassan felemelkedik, és egy frissen felépített lakótelep felé mutat. Sokkal több volt ebben, mint 25 másodperc, a jog az életre, a megkövetelt pihenés, az ember tisztelete.

A Magyar Televízió négy alkalommal adta át Árpádnak a Nívódíjat. Mindegyikre büszke volt, de talán a legemlékezetesebb a barátjával, Baranyi Pállal átvett 1983-as Nívódíj volt. Pali riporterként és Árpi operatőrként dolgozott a Magyar Televíziónak, majd indították útjára az első kábeltelevíziót Székesfehérváron. Árpi felesége elárulta, hogy az első nem hivatalos kísérletezések a saját lakásukban történtek, amitől meg is riadtak a pártemberek, hisz nem volt az kimondottan legális abban az időben. Amikor már „békés” mederben folyt a televíziózás, magam is ott lehettem az első kísérleti adások készítésénél. Árpi sokszor elmondta, hogy olyan nehéz neki követni ezt a digitális világot, nem szívesen hagyta ott a celluloidot, hiszen az élete része volt. Ugyanakkor a napi verkli után esténként bekukucskált a vágószobába, hogyan lesz a mágnesszalagból kész műsor. Eljárt idő ide, eljárt idő oda, a filmes Miegend Árpád nem nyughatott, magáévá tette a digitális technikát is. Sokat dolgozott az új kütyükkel is, majd szép lassan elhagyta az időfaló operatőrködést, és filmjeit magának, két nagy fiának, később az unokáknak és szerető feleségének szentelte. A mindig nyüzsgő, örökös dolgozó férfi papává érett, de a Fehérvár Televízió 30. születésnapjára, 2014-ben nagy örömmel jött el sztorizni a régi harcosokkal, és beszélgetni az ifjú titánokkal. A Jóisten úgy adta, hogy én akkor láthattam utoljára. Egy ismerősöm küldte el Viktor közösségi posztját, amit édesapjáról, Miegend Árpádról készített, mert az 1941. június 23-án született operatőr, filmrendező, stúdióvezető, forgatókönyvíró, örökös fehérvári ember 2023. augusztus 11-én itt hagyott minket. Nem tudtam Viktor számát, csak a Tied van meg nekem, Árpi, ezért üzentem oda sms-ben: „Szia Árpi! Ma tudtam meg, hogy elmentél. Viktor írta, a bizonytalan jövőt, az űrt, ami mögötted maradt, mivel töltse ki. Ismerem a világnézeted, de tudom, hogy már Te is tudod, az Isten vigyáz Rád. Én hiszem, amit írok, de a szívem szakad meg, drága Árpi, miért? Üzenj a nagyfiúnak, hogy nincs baj már veled! Óvjon az Ég!”