Elhúzódik az engedélyeztetés

2023.07.20. 13:09

Nem nyit szeptemberben az új velencei bölcsőde

Hiába áll az új velencei bölcsőde, az már biztos, hogy szeptemberben nem tudja megnyitni kapuit. Az engedélyeztetési eljárás elhúzódik, mert meg kell teremteni az előírt feltételeket – áll a szülőknek küldött tájékoztatóban.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

Nyár elején még valószínűleg reménykedett a velencei városvezetés abban, hogy az új bölcsőde megnyithatja kapuit a gyerekek előtt a 2023/2024-es nevelési év elején. Akkor ugyanis közleményében még szó volt a beiratkozás rendjéről, persze feltételesen, hiszen a pályázatból épült intézménynek még akkor sem voltak meg a használatbavételi és működési engedélyei. Most azonban, nyár közepére gyakorlatilag elszállt ennek a lehetősége, amikor a szülők kézbe vehették az új polgármesteri tájékoztatót, melyben az áll, hogy „Az engedélyeztetési eljárás során a közelmúltban olyan működést érintő észrevételek érkeztek, amelyek önkormányzatunk számára többletfeladatokat jelentenek, és ez az engedélyeztetési folyamatok elhúzódását jelenti.” Ezt követően Gerhard Ákos polgármester levelében leszögezi: egészen biztosan nem tudja megnyitni kapuit szeptember 1-jén az új bölcsőde. De azt sem tudja, hogy erre mikor kerülhet sor. „Az előírt feltételek megteremtését követően folytatódhatnak az engedélyeztetési folyamatok” – áll a tájékoztatóban.

Ahogy azt az épület felépítését követően megírtuk, a 300 négyzetméteres bölcsőde az Árok utca 11. szám alatt épült, melyben két tágas, azaz több mint 100 négyzetméteres – foglalkoztatót alakítottak ki. Egy meglehetősen régi, a Széchenyi 2020 program keretében, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program „Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése” című pályázatán nyertek 100 százalékos, vissza nem térítendő uniós támogatást 217,78 millió értékben. Arról, hogy milyen észrevételekről van szó, nem esik többszó a tájékoztatásban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában