2023.06.06. 21:00
Fejér évfordulós emlékei
Kisegítő iskolák sportversenye
1973 nyarán rendezték meg Velencén a kisegítő iskolák megyei sportversenyét, amelyen az összesített pontversenyalapján atlétikában Dunaújváros került az élre. Második lett Velence, míg Székesfehérvár a harmadik helyet foglalta el. Aranyérmet nyertek az alábbi versenyzők: Szabó Ferenc, Géczi Károly, Hertelendi Zoltán és Pálfalvi Klára. Ezüstérmet szereztek: Farkas Éva, Farkas Erzsébet, Hegedűs Ilona, Molnár Mária, Csicskovics Béla és Csonka Lajos.
Könyvhét a könyvesboltban
Ötven évvel ezelőtt is nagy érdeklődésre tett szert az Ünnepi Könyvhét. A Hírlap munkatársai a fehérvári Vajda János könyvesboltban érdeklődtek a program eddigi forgalmáról. A fehérvári olvasók leginkább az antológiákat, válogatásokat szerették. Legtöbben, a Szép versek című antológiát és a Körkép novella-gyűjteményt keresték. Nagy volt az érdeklődés Weöres Sándor Összegyűjtött írásai iránt és sokan, szerették volna könyvespolcukon méltó helyre tenni Váci Mihály Százhúszat verő című verseskötetét. A keresett könyvek közé tartozott Kodolányi Égő csipkebokorja és Majakovszkij versei is.
Biciklitolvaj
Kerékpártúrára támadt kedve 15 üveg sör elfogyasztása után ifjú Somogyi Lajos 24 éves bicskei lakosnak. Hogy nem rendelkezett kerékpárral, ez cseppet sem zavarta, a bicskei Kék Csillag Étterem elől „elkötött” egy biciklit, s Zsámbék felé indult vele. A rendőrjárőr azonban szerencsére igazoltatta az elég „bizonytalan” állapotban levő férfit, s „kivonta a forgalomból”. A Székesfehérvári Megyei Bíróság Fellebbezési Tanácsa — ahova a perorvoslatok alapján került az ügy — hirdetett ítéletet az ügyben, s a tettest jogerősen hathónapi szabadságvesztésre ítélte, valamint egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. – adta hírül a Fejér Megyei Hírlap 1973 június 6-án.