Feol podcast

2023.05.05. 07:15

Tízmillióan halnak meg évente kórházi fertőzésben (videó, podcast)

Az egészségügyben a fertőtlenítés alapvető dolog, ezt tudjuk Semmelweis óta. Többek között ez is elhangzott csütörtökön délután Csákváron a Kézhigiéné világnapja alkalmából, a Csákvári Rehabilitációs Intézet dolgozóinak tartott bemutatón, amelyen Higi, a robot is szerepelt.

Borsányi Bea

Pásztor László kvízzel is készült a dolgozóknak

Fotó: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

2009 óta május 5. a Kézhigiéné világnapja. A WHO adatai szerint az Európai Unióban évente 9-10 millió ember kap el kórházi fertőzést és közülük minden tizedik életét veszti ennek következtében. A szám ijesztően hangzik, de tegyük hozzá, a kórházba kerülő betegeknek csak 5 százalékát teszik ki. Ez az arány Magyarországon is ennyi. Kezeinken – szennyezettségtől függően – akár 100 millió mikroba is élhet. Az alapos kézfertőtlenítéssel azonban 50 százalékkal csökkenthető a kórházi fertőzések száma. 

A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Higiénés osztálya a világnap alkalmából idén is szervezett figyelemfelhívó akciókat, melynek keretében csütörtök délután a Csákvári Rehabilitációs Intézetbe látogattak el Higi robottal – aki más napokon egyébként a Pepper névre hallgat -, az Alba Innovárral való együttműködésnek köszönhetően.  A program célja, a helyes kézmosás és kézfertőtlenítés fontosságának hangsúlyozása, a helyes kézmosás technikájának közös átismétlése volt. Hogy miért van erre szükség? – tettük fel a kérdést Pásztor Lászlónak a higiénés osztály orvosának, aki a programokat is szervezte. – Való igaz, hogy a kórházi dolgozók napi rutinjához tartozik a kézfertőtlenítés, de azért nem árt időről időre átvenni a pontos menetét, mert a napi rutinban „el tud aludni” ez a tudás. A mikróbák, amelyek számunkra láthatatlanok, tízmilliószám vannak többek között a kezünkön, de a testünk egyéb felületén és bennünk is. Ezek minket nem bántanak, mert velünk együtt élnek, de mások számára ártalmasak lehetnek. Ezért fontos, hogy mielőtt pl. beteghez nyúl egy ápoló, kézfertőtlenítéssel eltávolítsa őket – magyarázta Pásztor László. 

Hogy miért fontos ezen felül még egészségügyi dolgozók esetében a kézfertőtlenítés, civilek esetében a kézmosás? Hallgassa meg, mit mond a higiéniás orvos!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában