Koszorúzás a kőszobornál, mise a templomban

2023.05.28. 18:00

Néma főhajtás a Hősök vasárnapján

Vasárnap közvetlenül a déli harangszó zúgásának elcsendesülését követően néma tiszteletadással adóztak elsősorban azoknak a Fejér vármegyei, székesfehérvári katonáknak az emléke előtt, akik a legdrágábbat, legtöbbször fiatal életüket áldozták fel a haza megmaradásának és fegyveres szolgálatának oltárán.

Tihanyi Tamás

A Magyar Honvédség nevében Koronczai Tibor ezredes, a székesfehérvári Nagysándor József Híradó és Vezetésbiztosító Dandár parancsnoka koszorúzott

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt, amelynek értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékeznek „az elmúlt ezredév magyar hőseire”, akik életüket adták a hazáért.

Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás államtitkár és Simon László főispán néma tiszteletadása a Hősök terén
Fotó: Fehér Gábor / FMH

Katonai tiszteletadás mellett koszorút helyezett el a székesfehérvári Hősök terén lévő „Fekvő katona” emlékmű talapzatánál Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal képviseletében Simon László főispán, valamint Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A honvédség és a nyugállományú katonák nevében Koronczai Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Nagysándor József Híradó és Vezetésbiztosító Dandár parancsnoka, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület székesfehérvári tagjainak nevében pedig Berdó Gábor Károly nyugállományú honvéd százados koszorúzott.   

A Hősök vasárnapjának délutánján Spányi Antal megyés püspök azokért a katonaáldozatokért mutatott be szentmisét a székesfehérvári Szent Imre-templomban, akik életüket áldozták hazánk szabadságáért és nemzetünk jövőjéért.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában