Jól lenni és jót tenni, ez a célja a Richter Egészségvárosnak

2023.05.04. 19:07

A programokon való részvétellel anyagilag is támogatják a kórházat a kilátogatók – Richter Egészségváros

Ahogy arról már beszámoltunk, május 20-án, szombaton immáron harmadik alkalommal látogat Székesfehérvárra a Richter Egészségváros.

Déri Brenda

Fotó: Simon Erika / ÖKK

A közel 15 éves egészségmegőrző program célja, hogy minél többen ingyenes szűréseken és tanácsadásokon vehessenek részt, mindeközben a kilátogatók nemcsak a saját egészségük állapotáról győződhetnek meg, hanem a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak is gyűjthetnek adománypontokat – adta hírül az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK). Innen tudjuk azt is: a szűréseken és tanácsadásokon túl pedig egészségmegőrző sétán, interaktív előadásokon, valamint szórakoztató színpadi programokon is részt vehetnek az érdeklődők. Visszatérve az adománypontok gyűjtésére, felmerülhet, hogy mégis hol és hogyan gyűjthetők az adományok? A reggeli sétán való részvétel 500 forint, a rendezvényre történő első belépés pedig 1.000 forint értékű adománypontot jelent. Ezen túl minden szűrésért, tanácsadásért, személyesen vagy online – élőben közvetítik Facebookon is az eseményt – meghallgatott előadásért 500 forint értékű pontot adnak. A pontok végül hozzáadódnak a Richter által felajánlott 3 és félmillió forintos alapadományhoz, továbbá Székesfehérvár Önkormányzata ugyanekkora összegű támogatást biztosít. Végül a teljes támogatást megkapja a Szent György Kórház, terveik szerint a betegellátás színvonalának javítására fordítják a befolyt összeget. Ám, hogy pontosan mekkora lesz a végösszeg, az csak a nap zárásakor derül ki.

Ami a programok részletes ismertetését illeti – s a kapcsolódó sajtótájékoztatón elhangzott –, a Palotai kapu téren közel 30 szűrésen és tanácsadáson vehetnek részt a rendezvényre látogatók. Lesz prosztataszűrés, csontritkulásszűrés- és csontsűrűségmérés, bőr- és körömgombaszűrés, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, érszűkület-vizsgálat, neuropátiaszűrés cukorbetegeknek, valamint patikai, memóriazavar-, dietetikai, asztma, diabetológia, nőgyógyászati és urológiai tanácsadás is.

Mindemellett érkezik még Katus Attila, hogy megtornáztassa a fehérváriakat, Szily Nóra, Jaksity Kata, Molnár Andi és Béres Alexandra, hogy életmódról és egészségről tartsanak ismeretterjesztő előadást, valamint ott lesz Szabó Ádám és Rudolf Péter is.

Cser-Palkovics András polgármester az esemény kapcsán tartott május 4-i, csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a Richter kampánya példaértékű társadalmi felelősségvállalási program, amely fontos és jó célra hívja fel a figyelmet. A támogatásban részesülő Szent György Kórház a térség legnagyobb és kiemelten fontos egészségügyi intézményeként nem csak a székesfehérváriakat szolgálja.

Reiber István PhD főmunkatárs, címzetes egyetemi docens, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház belgyógyásza kiemelten fontosnak tartja, hogy főként azok látogassanak ki május 20-án, akik a hétköznapokban nem jutnak el a szűrésekre. Szembesülhetnek azzal, hogy valójában mennyire egészségesek, illetve van-e olyan állapotváltozás, amivel érdemes foglalkozniuk, hogy több esélyt adjanak a hosszú, egészséges életre. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában