Játék, zene és kreatív programelemek

2023.05.20. 18:10

A mesék világába repülhettek Maroshegyen

Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Maroshegyi Családi Mesenapot. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár munkatársai kicsik és nagyok számára egyaránt szórakoztató programokkal készültek.

Baráth Eszter

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Mára már hagyományos programnak mondható a Maroshegyi Családi Mesenap, ahol idén is színes programok várták az érdeklődőket. Szilvási-Grund Helga, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója elmondta, az intézmény életében kifejezetten fontos szerepet játszanak a mesék, éppen ezért számos pályázatuk és rendezvényük is ehhez kapcsolódik. Szintén hagyomány, hogy a mesenap május 20-a körül zajlik, az intézményvezető pedig azzal indokolja az időpontválasztást, hogy bár ez a nap is a gyermeknaphoz kapcsolódik, nem szerették volna, ha ütközik a városi rendezvényekkel.

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A megszokott programelemek mellett újdonságokkal is szolgáltak a szervezők. A hetedik mesenapra egy hétpróbával készültek, amelyhez az állomásokon megelevenedő mesevilág kellékeit maguk készítették. A számos programelem között szerepelt például kézműves foglalkozás, régi könyvek vására, népi játékok, hangszerkészítés, valamint természetesen több színpadi műsor is, köztük bábelőadás és koncertek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában