Rendkívüli közgyűlés

2023.04.28. 11:30

Buszközlekedésről és fejlesztésekről is döntött a fehérvári testület (galéria)

Rendkívüli közgyűlésen fogadta el a Volánbusz Zrt. 2022. évi beszámolóját Székesfehérvár önkormányzata, valamint a testület bírósági ülnökök választásáról és intézményfelújításokról is döntött.

Héjj Vivien

Mészáros Dávid címzetes rendőr őrnagy munkáját Székesfehérvár Közbiztonságáért Díjjal ismerte el a megyeszékhely önkormányzata

Fotó: NAGY NORBERT

Az ülés első perceiben az önkormányzat átadta a Székesfehérvár Közbiztonságáért Díjat, amely annak a természetes személynek adományozható, aki a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság székesfehérvári telephelyén, vagy a Székesfehérvári Rendőrkapitányság hivatásos állományában teljesít szolgálatot, illetve székesfehérvári polgárőr szervezet tagjaként rendszeresen segíti a rendőrség feladatainak ellátását a bűnmegelőzés területén.

Elismerésben részesült Bognár János, az Alba Regia Polgárőr Egyesület elnöke, aki polgárőri szolgálatát 1999-ben kezdte, hivatalos foglalkozása mellett, szabadidejében támogatta a székesfehérvári polgárőrséget. Kezdetben önkéntesként, majd a speciális csoport vezetőjeként látott el feladatokat a Városi Polgárőrség kötelékében. Részt vett például a Gaja-patak által 2010-ben okozott árvíz elleni védekezésben, valamint a márciusi hóviharban is segítette a bajba jutott embereket. 2017-ben az Alba Regia Polgárőr Egyesület titkára lett, 2022 májusa óta pedig a Polgárőr Egyesület vezetőjévé választották.

Elismerésben részesült Bognár János, az Alba Regia Polgárőr Egyesület elnöke
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A város Székesfehérvár Közbiztonságáért Díjjal ismerte el Mészáros Dávid címzetes rendőr őrnagy munkáját. Méltatásában elhangzott, a díjazott 2003-ban kezdte meg hivatásos szolgálatát a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályán, majd több pozíció betöltése után 2018-tól a Vizsgálati Osztály osztályvezető-helyettese. Feladatai közé tartozik az osztályra kiosztott eljárások szakmai irányítása, ellenőrzése, a beosztottak munkájának szervezése. Folyamatos elemző-értékelő munkájával nagyban hozzájárul a rendőrkapitányság bűnügyi eredményességéhez, és így közvetve a város közbiztonságának, közrendjének megőrzéséhez.

Önkormányzati elismerésben részesült továbbá a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Székesfehérvári objektuma.

Első napirendi pontként bírósági ülnökök választásáról döntött a közgyűlés.

– Ez egy nagyon fontos jogintézménye az igazságszolgáltatásnak, hiszen a társadalmi részvételt biztosítja bizonyos ügycsoportok esetében. Öröm, hogy valamennyi helyre érkezett pályázat, és mindegyik esetében pozitív döntést hozott a testület. – összegezte Cser-Palkovics András polgármester.

Elfogadta a képviselő-testület a Volánbusz Zrt. 2022. évi beszámolóját, melyről a polgármester úgy fogalmazott, a döntéssel egyúttal lezárult egy tíz éves időszak, hiszen egy korábban keletkezett veszteség halasztott, részletekben történő megfizetését vállalta tíz évvel ezelőtt az önkormányzat.

– A korábbi adósságot a városi kifizette, a Volánbusz és a város között rendezett a kapcsolat. Nagyon korrekt beszámolót kaptunk, amiben minden pozitívumot és minden kockázati tényezőt ismertetett a Volánbusz. – tette hozzá Cser-Palkovics. Kiemelte, a kormányzat utólagosan a 2022. évre, a társaság egészére vonatkozó béremelés mértékét finanszírozta, ami nagyjából 350 millió forintos támogatást jelent. Ennek hiányában ezt az összeget a városnak kellett volna kifizetnie.

A májustól használható vármegye- és országbérletek kapcsán elhangzott, a konstrukció jobb és olcsóbban elérhető szolgáltatást adhat az embereknek, valamint a helyi és helyközi közlekedés összehangolását is jelentheti.

Az intézményi felújításokat érintően a Székesfehérvári Napsugár Óvoda szennyvízhálózatának részleges, konyhájának teljes felújításáról döntött a közgyűlés. A munkálatokat a nyári nevelési szünidő alatt végzik el a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. szakemberei. A Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája kapcsán a felújítási munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárás megindításáról hozott pozitív döntést a testület.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában