A bányák által alapított települések képviselői üléseztek Kincsesbányán

Az önkormányzat épületével egy tömbben lévő IKSZT termében már kora délelőtt várták a meghívottakat, elsősorban a MABOSZ elnökségi tagjait, akik egy vezetőségi gyűlést tartottak Murányi Mariann polgármesterrel közösen. A közgyűlés tagjai közben szépen egymás után érkeztek, és nem jöttek hiába, ugyanis a szervezők nagy vendégszeretettel és két előadással is várták őket. Az első előadó Sallay Zsolt alpolgármester volt, aki szigorúan csak a településről igyekezett egy olyan bemutatót tartani, ami mindent elmond Kincsesről, de mégis kihagyja a hozzá ezer szállal kötődő bányát. Tette mindezt azért, mert ő utána Kreischer Károly bánya technikus szólhasson a megjelentekhez a bányáról, bányákról. A valaha annyi munkát adó üzem utolsó üzemvezetője az Iszkai medencében zajló bányászatról beszélt, hogy melyik üzem mikor nyitott meg, és mikor áldozott le végleg a csillagzata.  Kitért arra, hogy hogyan került ide a bányászat, hogy hogyan történt a bauxit felfedezése, és hogy hogyan alakult ki az a gyakran emlegetett nagy bauxitos hármas, hogy Gánt, Halimba és Iszkaszentgyörgy. 

Feltettük a kérdést, hogy van-e még kitermelhető nyersanyag Kincsesbányán? 

-A bauxit előfordulása mélyebb szintekre is lemegy. A bánya utolsó művelési szintje az mínusz 64 méteren volt és még az alatt is volt ez a vörös alapanyag, ám ha mélyebbre mentünk volna, akkor több vizet kellett volna kiemelni, komolyabb beruházásokat kellett volna eszközölni. Van a földtani vagyon és van a kitermelhető vagyon. Utóbbi az, amihez hozzá lehet férni, a többi pedig ottmarad, mondta Kreischer Károly a bánya utolsó üzemvezetője, aki 1974-ben kezdett Kincsesbányán. 

Miért fontos, hogy a bányászvárosok összetartsanak, egyáltalán maguk a bányászok külön-külön, a saját településeiken összetartanak-e még? – kérdeztük a MABOSZ egy éve beiktatott elnökétől. 

-Nehéz erről beszélni, mert én csak a saját városon tapasztalatát tudom mondani. Komlóról érkeztem, az egyetlen feketeszenet termelő településről,  ahol 2000. január 31. óta zárva a bánya. Igazából azt tapasztalom, hogy a településeken ugyanúgy, ahogy Komlón is, igenis összetartanak a bányászok. Megvannak a saját szervezeteik és általában őrzik a bányászat hagyományokat. 

Fontos a bányásztelepülések közötti kötelék is. A MABOSZ egy új stratégiában azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ne egyesével legyenek ezen városokban az ünnepségek, hanem próbáljunk közösen rendezvényeket tartani és a fiataloknak átadni a bányászati hagyományokat. Ez elengedhetetlen, hiszen a bányásztársadalom egyre idősebb, a fiatalok számára a gyakorlatilag történelem. Nagyon nehéz az új generációk bevonása, mert a bányászat egy olyan szakma, ami igazán hanyatlóban. Elég csak arra gondolni, hogy bányászati képzés már nem is folyik. Persze vannak ma is működő bányák, de azok nem olyanok, amik miatt ez a szövetség létrejött, mondta Steinerbrunner Győzőné. 

A bányászatnak tehát leáldozott, de a településeknek menni, élni kell tovább és persze a hagyományokat is őrizni kell, de vajon lesz majd valaki, aki folytatja, aki felveszi az elejtett lámpát, a fekete vagy éppen vörös porral borított, de még ép kobakot? 

-A mi tagjaink, vagyis a települések eleve úgy jöttek létre, hogy a bányászat miatt odaérkezett egy csomó ember és a település addig nőtt és fejlődött, amíg a bányászat tartott, majd utána nehéz helyzetbe kerültek. Legtöbben túl vagyunk azon az időszakon. Továbbléptünk, de szeretnénk a bányászati emlékeket, értékeket megtartani, továbbvinni, hogy az utánunk érkező generációk is tudják, hogyan született valaha egy bányásztelepülés, mi hívta életre Komlót? A fiatalok erre fogékonyak, ezért is szoktunk nekik tartani bányászattörténeti vetélkedőket, és nemcsak Komlón, hanem Baranya több településén és ezekre a rendezvényekre a vármegye valamennyi kisiskolását meghívjuk. A versenyzők felkészülnek a saját településük és a többi város történetéből is, de nem a csak a tudás a fontos. A bányászok nyugdíjasok, idősek, és az álltaluk készített, állított emlékhelyek azután is gondozni kell, ha ők már nem lesznek, mondta a jelenleg 43 tagot tömörítő szervezet vezetője. 

Sok a célkitűzés és egyik sem egyszerű feladat. Hogyan halad ezekkel az országos szövetség? – szegeztük neki a kérdést Steinerbrunner Győzőnének. 

-Először is meg kell, hogy ismerjük egymást, mert tagtelepüléseink az egész országban szétszórtan helyezkednek el, mindösszesen 9 megyében Ebből a legtöbb Borsod vármegyében van, illetve sokan vannak Nógrád és Komárom vármegyében. A legrosszabb helyzetben a Borsod Abaúj Zemplén megyei települések vannak. Ezek jelentős része csupán csak pár száz lakossal büszkélkedhet, amiből lehet, hogy csak 10-20 fő bányász. Szóval az is feladat, hogy megismerjük egymást és egymás településeit, és erre jó lehetőség az évi legalább egyszer megtartott közgyűlés, ám sajnos gyakran nem képviselteti magát hol az egyik, hol a másik település. Így nem könnyű megoldani sem az ismerkedést, sem pedig a legfontosabbat, vagyis hogy tisztában legyünk az egyedi vagy éppen közös problémákkal, illetve, hogy elmondják a települések, mit is várnak el a szövetségtől, mondta az elnök. 

A helyszínre érkező Törő Gábor országgyűlési képviselővel kiegészülve lementek a közgyűlés résztvevői a bányászszoborhoz, illetve a bányászemlékműhöz, ahol koszorúkat helyeztek el. Azt követően meghallgathatták a helyi általános iskola műsorát, majd autókba szálltak és egy előadással, valamint ebéddel színesített üzem-, és bányalátogatásra mentek a közeli Üvegásvány Kft-hez. 

A gyűlések, a szakmai programok, előadások, koszorúzás, ebéd és persze sok kötetlen beszélgetést követően a meghívottak elindultak haza, vagyis a szélrózsa minden irányába. 

A helyi nyugdíjas bányászokkal még sokáig beszélgettünk, köztük Schrek Mihállyal, aki végig dolgozta a bányában az életét, és a bánya utolsó évtizedének szakszervezetise volt. Schrek elmondja, hogyan is indult akkoriban egy bányász élete, milyen lehetőségei voltak annak, aki merte vállalni.