Súlyos balesetek és serülések megelőzése

2023.03.09. 11:37

Láthatatlan, de mégis látható kerítés a 811-es út mentén (videó)

Speciális prizmákat telepített a Magyar Közút Zrt a 811-es számú főút két, egymással szinte összeérő szakaszára. Az eszköz az autók által rávetített fényt az erdő felé sugározza, ezzel tartva távol a vadat a nagy forgalmat bonyolító úttól.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Csütörtökön délelőtt tíz óra előtt kezdte meg a Magyra Közút Zrt egyik csapata azon 220 darab prizma felszerelését, melyek távol tartják majd a vadat az úttól. A 811-es nyolcas kilométerkövénél kezdték a telepítést a szakemberek, melyek vezetője Molnár István is jelen volt a munka kezdetén. A Magyar Közút Fejér megyei vezetője azt mondta: -- A vadriasztó prizmákat mintegy 5 km hosszan fogjuk kitelepíteni Székesfehérvár határában, Csala és Lovasberény között. A Magyar Közút Fejér Megyei Igazgatósága több mint 1300 km hosszúságú útszakaszt kezel és ennek több mint 10 százaléka vadveszélyes. Élénk mozgásukkal megnő a kockázata a baleseteknek, ütközéseknek. Ezek elhárításának egyik módszere ez a vadriasztó prizma kihelyezése. A technológia lényege, hogy 50 méterenként, kétoldalt helyezik el a útszélesség jelző oszlopokra rögzítve. A vad általában az éjszakai, hajnali órákban mozog, amikor a járművek tompított fénnyel vagy fényszóróval közlekednek. Az autók lámpáiból áradó fény rávetül a prizmákra, es onnan tovább szóródik, az akkor már kék fény, amitől a vad megijed, ezért elkerüli az utakat, így nem kerülnek a járművek elé. -

Molnár István azt is elárulta, hogy a megye több szakaszán is telepítettek már ilyen eszközöket, például a Székesfehérvár-Zámoly szakaszon is, és a tapasztalatok rendkívül kedvezők. Hozzátette: - A megyében elég sok vad baleset történik. Csak ebben az évben már 10 vadelütésről van tudomásunk. - 

Illés Mihály rendőr alezredes, a Fejér Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára azt mondta az optikai kerítéssel kapcsolatban: - Szeretnénk a megye többi, akár az összes vadveszélyes szakaszára kitenni ilyet, ha beváltja a hozzáfűzött reményeket. Amennyiben igen, akkor szeretnénk bevonni azon szervezeteket, akik számára különösen fontos a vadveszély csökkentése, így tervezzük felkeresni a közútkezelőket a Magyar Biztosítók Országos Szövetségét, a vadásztársaságokat, egyszóval mindenkit, aki érdekelt a  balesetek számának csökkenésében. -

A Magyar Közút Fejér megyei igazgatója elmondta, hogy a Székesfehérvár és Zámoly között kihelyezett prizmákkal kapcsolatban pozitívak a tapasztalatok
Fotós: Fehér Gábor / FMH

A titkár, megerősítve Molnár István nyilatkozatát, elmondta: - Sok a vadbaleset a megyében és a 811-es számú főúton, ezen a jelenleg telepítés alá vont közel hat km-es szakaszon 2020-ban hét anyagi káros baleset történt a vad miatt, míg 2021-ben már tíz. Tavaly, vagyis 2022-ben kilenc alkalommal ütközött itt vad és jármű, ám akkor már egy könnyebb sérültje is volt a találkozásnak, egy segédmotorkerékpáros. -

A statisztikák nem jók, és ehhez a számokhoz érdemes hozzáadni azon eseteket, ahol a járműtulajdonosok nem jelentették be, hogy elütöttek valamit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában