Standkampány indult

2023.03.11. 15:30

A Mi Hazánk beviszi a fiatalok hangját a Parlamentbe

Szombat délelőtt a Mi Hazánk Mozgalom akciójában elsősorban a fiatalokat és azokat a kérdéseket várták, amelyeket szívesen feltennének a Parlamentben is, de ezek megfogalmazására minden járókelőnek lehetősége volt.

Borsányi Bea

A Mi Hazánk Ifjai arra buzdítják a fiatalokat, legyenek politikailag aktívak!

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Szabadságharcos és a Liszt Ferenc utca sarkán felállított standnál olyan kérdőívekkel készültek, amelyekre bárki felírhatta az országgyűlési képviselőkhöz intézett, számára fontos kérdéseket. Köszönetképpen Árgyelán János, a Mi Hazánk Mozgalom Fejér vármegyei elnöke – magánakcióként – kokárdát ajándékozott minden aláírónak, amellyel egyben a közelgő ünnep fontosságára is szerette volna felhívni a figyelmet. A főszerep azonban szombaton a fiataloké volt. A délelőtti sajtótájékoztatón Binder Csaba, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke nemcsak arról beszélt, hogy a legutóbbi felmérések szerint a Mi Hazánk a legnépszerűbb párt a fiatalok körében, de arról is, hogy szeretnék ezeknek a fiataloknak a hangját eljuttatni a Parlamentbe. „Az arrogáns és korrupt pártok helyett 2022-ben megérkezett a Parlamentbe az a politikai alternatíva, amelyik nemcsak meghallgatja a fiatalokat kéréseit, de szembesíteni is tudja azokkal a döntéshozókat” – fogalmazott Binder. 

A fiatalokat érintő kérdések és célok között szerepel többek között a fiatalok itthon tartása, a tanárok megbecsülése, az oktatás színvonalának megtartása – ennek érdekében a pedagógusbérek 45 százalékos emelése –, az iskolai erőszak visszaszorítása, valamint a magas, nehezen megfizethető albérletárak miatt bérlakásépítést és élhetőbb kollégiumokat szorgalmaznak. A Mi Hazánk Ifjainak tervei között szerepel a fiatalok jogosítványszerzésének támogatása is, 20 év alatt ingyenessé tennék a képzést és fellépnének a vizsgákon manapság terjedő „borítékrendszer” ellen, hogy a vizsgabiztosok ne a kenőpénzt, hanem a vezetőjelölt valós tudását vegyék figyelembe a forgalmi vizsgán. – Eljött a mi időnk! Úgy vélem, az elmúlt 30 év politikai pártjai a fiatalok körében hiteltelenné váltak. A baloldal nem tudta kitermelni az új Lenin-fiúkat, a Fidesz és a Fidelitas pedig kiöregedett. Nekünk kell képviselni a Parlamentben a fiatalokat! – zárta az elnök.

Orosz Patrik, a Mi Hazánk Ifjainak alelnöke hozzátette, márciustól az ország több vármegyéjében is standkampány indult, hogy megkérdezzék a fiatalokat, mit gondolnak a kormány döntéseiről és milyen kérdéseket tennének fel nekik. – Arra buzdítanám a fiatalokat, legyenek politikailag aktívak és merjenek kérdezni! – hangsúlyozta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában