Megmenekült

2023.02.07. 16:00

Lecsapott a vihar Alapra is, de az óvoda teteje túlélte

Mint ismert, óriási károk keletkeztek megyeszerte a vihar miatt, mely óriási széllel érkezett szombat reggelre. Volt izgulni valójuk az alapiaknak is, hiszen egy régóta várt felújítás kellős közepén járnak.

Kecskés Zoltán

Fokozatosan szedik le a palát és léceznek a mesterek az alapi óvodánál.

Forrás: Intézmény

Ahogy korábban beszámoltunk róla, hosszas előkészületek után végre megkezdődhetett a helyi óvoda és mini bölcsőde tetőjének a cseréje még múlt hétfőn. A beruházás összértéke több mint 47 millió forintra rúg, amely a Magyar Falu Program keretében valósul meg. Ám arra senki sem számíthatott, hogy szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb szintű, piros riasztást ad ki az erős széllökések miatt.

A Magyar Falu Program keretében, több mint 47 millió forintból valósulhat meg az alapi óvoda fejlesztése.
Forrás: Intézmény

 Kisebb szerencse és az ácsok szakértelme folytán az alapi óvoda tetőszerkezetében nem esett kár.

– Teljesen érthető, hogy a viharos időjárás miatt aggódtunk, hogy vajon milyen károkat okoz. Sajnos a település néhány részén fákat döntött ki a szél, melynek következtében szombat délelőttől vasárnap délutánig a falu egyes szakaszán nem volt áramszolgáltatás, tv és internet, ami kellemetlenséget okozott. Azonban kisebb szerencse és az ácsok szakértelme folytán az alapi óvoda tetőszerkezetében nem esett kár, így hétfőn folytatódhatott a munka – mesélte lapunknak Zuppon Andrea intézményvezető, aki elárulta azt is, hogy jól halad a kivitelezés, napról napra egyre szebb a tető. Kiemelte, fokozatosan szedik le a palát és léceznek a mesterek. A lakókkal, a gyerekekkel és a kollégákkal együtt alig várják, hogy elkészüljön a remekmű. 

A beruházás keretében azbesztmentesítés, tetőszerkezet csere, héjazatcsere, kéménybontás, villámvédelem kialakítása és ereszcsatorna kiépítés történik.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában