Jó reggelt, Fejér vármegye!

Hányszor van egy szülőnek lelkiismeret furdalása gyermekével szemben? Főleg akkor, amikor már az utód felnőtté cseperedett, jönnek elő ezek a gondolatok. Vajon elég időt töltöttem vele? Annyiszor öleltem meg, ahányszor szüksége volt rá? Mindent megkapott, amire szüksége volt ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, egészséges felnőtt váljon belőle? Folyton visszatérő kérdések a fejemben és a lelkemben. De azt gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Szülőnek lenni sírig tartó szolgálat, és gyermekünk felnőtté válásával sem szűnnek meg feladataink, csak mások lesznek. Jól csinálom? Ugyan nem tudhatom, de remélhetem. Például azokból az apró jelekből, amikor késő esti órán írott “Szia Kicsim!” üzeneteimre a “Szia Anya” válaszai olyan gyorsan érkeznek, mint a villám.