Jó reggelt, Fejér vármegye!

Akadt egyszer, hogy hétvégi elfoglaltság okán, nagyimra hagytam néhány éves gyermekem megőrzését. Mivel tudtam, hogy rajongásig imádják egymást, nagy baj nem lehet, ha összeeresztem őket két napra. Ettől függetlenül vasárnap délelőtt iparkodtam mielőbb haza fuvarozni cseppem és pihenni hagyni nagyikám. A bejárat felé igyekezve hallottam meg, amint az én nagymamám és kisfiam ordítoznak a lakásban – olyan szavakat használva, amit eddig még nem hallottam: – Zabáljál már! – jött a dörgedelem, mire azonnal megérkezett a válasz a dédunokától: – Nem látod, hogy zabálok?! Halálra váltan rontottam be a bejárati ajtón a “Ti meg mit csináltok? kérdéssel. A két megszólított könnyes szemmel, hatalmas röhögésekkel egymás ölében dülöngélve válaszolta: – Reggelizünk!