Szülészet

2023.01.03. 11:30

Kicsi volt a "forgalom" újév első napján a szülészeten

2023 újév első napján mindösszesen három baba született a fehérvári kórházban, amely szokatlanul alacsony számnak tűnik. A csendes évkezdet okáról, valamint a 2022-es év „szülésforgalmáról” Hagymásy László főorvos árult el részleteket a feol.hu-nak.

S. Töttő Rita

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A 2021-es nagy boom után – amikor 2930 szülés volt a fehérvári kórházban – kicsit visszaesett a szülések száma 2022-ben, ugyanis tavaly 2738 szülést vezettek le Fehérváron. Még úgy is csökkent a szám – árulta el Hagymásy László főorvos, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati osztályvezetője -, hogy naponta érkeznek az engedélykérések, mert más megyékből szeretnének jönni ide, a szépen felújított, igényes és kényelmes szülésztere, világra hozni babájukat az asszonyok. A szülésszám csökkenésének a főorvos véleménye szerint a covid lehetett az oka. Az azonban, hogy 2023. január elsején is alig volt „forgalom” a szülészeten, inkább annak volt köszönhető, hogy időjárási front nem késztette a babákat születésre. Előtte ugyanis napokon át sok, 10-15 baba érkezett világra – árulta el a feol.hu-nak a főorvos 2023 első Fejér vármegyei és székesfehérvári babájának bemutatásakor.

- Nagyon szeretik a családok az új szobákat, a visszajelzések szerint jól érzik itt magukat a frissen szült anyukák – tette hozzá Hagymásy László, ahogy azt is: a tavalyi szüléseknek megközelítőleg 35 százaléka volt császármetszés – ez 900 szülést jelent -, mellyel az országos 40 százalékos átlag alatt teljesített a Fejér megyei kórház. – Ez elmúlt évekhez képest csökkent a császármetszések száma is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában