2022.12.16. 15:23
Megújuló utak, energetikailag hatékony épületek Gánton és Csákváron
Sajtótájékoztatót tartott Csákváron péntek délelőtt Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő, valamint Illés Szabolcs, Csákvár és Krausz János, Gánt polgármestere, melyen a héten bejelentett sikeres pályázatokról beszéltek.

Illés Szabolcs (b), Tessely Zoltán és Krausz János (j)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Ahogy azt korábban megírtuk, Tordas, Csákvár, Gánt és Ráckeresztúr közel 520 millió forintot nyert a Területi Operatív Program Pluszban, ebből 169 millió forint Csákvárra, 141,5 millió pedig Gántra került. A sajtótájékoztatón az országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy mivel a 2021-27-es európai uniós ciklusban kifizethető támogatásokat érintő megegyezés aláírására még nem került sor, a kormány úgy döntött, hogy amíg az EU-s források nem érkeznek meg, addig nemzeti forrásból megelőlegezi ezeket. Hozzátette, az Unió és az Európai Bizottság Magyarországot érintő forrásvisszatartása nem annyira a helyreállítási alap, inkább az operatív programok esetében jelenthet végül forrásvesztést, hiszen hamarosan a 2023-as évbe lépünk és az operatív program pályázatainak kiközvetítése még el sem tudott indulni. Márpedig ezek nagyon bonyolult, sok munkát és adminisztrációt igénylő pályázatok, amivel rengeteg időt lehet veszteni.
Gánt a belterületi útjainak felújítására pályázott, amely több, hosszabb-rövidebb útszakaszt érint nem csak a falura, de a hozzá tartozó településrészek közül Bányatelepre vonatkozóan is. A leghosszabb közel 500 méteres, a legrövidebb 53 méteres szakaszt jelent. Ahogy azt Krausz János elmondta, Gántnak az elmúlt két évben elsősorban a költségvetés stabilitását kellett megteremtenie, ezért főként olyan pályázatokban tudtak gondolkozni, amelyek nem igényeltek önerőt. Szerencsére több sikert könyvelhettek el. A most elnyert közel 142 millió forint, figyelembe véve a település éves költségvetését, igen jelentős összegnek számít. A felújítás után pedig Gánt elmondhatja, hogy az összes belterületi útja megújult. Ezt a falu önerőből, vagy hitelből nem tudta volna megoldani, tette hozzá a polgármester.
Csákváron energetikai beruházásra nyertek forrást, amelynek megvalósulásával tovább csökkenthetők az önkormányzat kiadásai. Illés Szabolcs kiemelte, a város önkormányzata évek óta azon dolgozik, hogy saját intézményeiben növelje az energiahatékonyságot és megtartsa az energiabiztonságot. Ennek fényében korszerűsítették többek között a óvoda székhely intézményét és építették ki az iskolában, valamint a polgármesteri hivatal tetején is a napelemrendszert. A most elnyert pályázatból a hivatal, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő Szent István utcai szociális bérlakások energetikai korszerűsítését hajtják végre. Így már csak két önkormányzati ingatlan, jelesül a Szabadság téri tagóvoda és a szociális otthon épületének felújítása van hátra ahhoz, hogy az összes önkormányzati épületről elmondható legyen: teljes mértékben energiahatékonyak.

Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap