2022.12.15. 10:30
Megnyitotta negyedik fehérvári áruházát az Aldi
December 15-e reggelén megnyílt az új Aldi a Budai úton, a 7-es főút mellett, a Köfém-lakótelep szomszédságában. A német hálózat negyedik fehérvári üzlete az eddigi legnagyobb a városban, de országosan is kiemelkedő.
Fotó: Nagy Norbert / FMH
A felfokozott érdeklődésnek megfelelően már-már a karácsonyi vásár környékén hagyományosan tapasztalható tömeg gyűlt össze a Budai út 173-as számnál közvetlenül a nyitás előtt és a vásárlók száma később sem csökkent. 8 óra körül megérkeztek az Arconic-Alba Fehérvár játékosai is, akik a pénztárak mögött kihelyezett pultnál dedikáltak az érdeklődő vásárlóknak, míg az üzlet kijáratánál csinos hostess hölgy osztogatta a lufikat.

Pongó Marcell kosárlabdázó a sajtó megjelent képviselőinek elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy részt vehet ezen a különleges eseményen, hisz ő maga is gyakran látott vendég a hálózat áruházában. Leginkább zöldségeket és gyümölcsöket szokott vásárolni, de alkalomadtán édességeket is szívesen fogyaszt.

A megnyitó eseményen megtudtuk, hogy a ma megnyitott negyedik székesfehérvári ALDI-áruház nem csupán modern, kényelmes bevásárlási lehetőséget biztosít a város keleti részén, illetve környékén élők számára, hanem környezetvédelmileg is kiemelkedő, hiszen modern hőszivattyús rendszerével alacsony energiafelhasználás mellett működtethető. Emellett az 1400 négyzetméter feletti eladóterével az ország egyik legnagyobb ALDI-jának számít. Az autósokat 111 gépjármű befogadására alkalmas parkoló várja, amelyben 4 elektromosautó-töltőpont is helyet kapott, a buszmegálló pedig az áruháztól mindössze pár perces sétára érhető el.