Frissen Fejérből

2022.12.22. 15:12

Két helyszínen adott át adományokat Vargha Tamás (videóval)

Karácsony előtt a Kríziskezelő Központot és a Herosz menhelyét is meglátogatta Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, és egyik helyszínre sem érkezett üres kézzel.

Baráth Eszter

Fotó: Nagy Norbert

Vargha Tamás karácsony előtt is rendszeresen látogatja azokat a székesfehérvári intézményeket, helyszíneket, ahol mindig jól jön a segítség. Így tett idén is, hiszen a Kríziskezelő Központban és a Herosz menhelyén is megfordult a mai nap során.
Az országgyűlési képviselő Majoros Gáborral, a VADEX Mezőföld Zrt. vezérigazgatójával együtt érkezett a Kríziskezelő Központba, ahol vadhúst adtak át Zsabka Attilának, az intézmény vezetőjének. Több éves hagyomány már, hogy olyan húst adnak a Központnak, amelyből finom ünnepi étel készülhet, aminek idén szarvas lesz az alapanyaga. Zsabka Attila elmondta, az intézmény valamennyi részlegére szállítanak majd a minőségi húsból, hogy minél több helyen készíthessenek belőle karácsonyi vagy újévi ételt.

A székesfehérvári Értékmentők múlthéten szervezték meg az Ugorj be most címet viselő rendezvényüket, amelynek védnöke volt Vargha Tamás. Az improvizációs előadás során a szórakozás mellett a jótékonyság is fontos szerepet kapott, hiszen az ott összegyűlt pénzből mintegy 110 ezer forint értékben tudtak eledelt vásárolni a Herosz állatotthon lakóinak részére. Ennek egy részét ma adta át az országgyűlési képviselő és Pletser Ádám az Értékmentők elnöke.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában