Harcászati felkészítés

2022.11.23. 11:00

Fehérvári honvédek a Bakonyban

Novemberben újabb tábori kihelyezési hetet tartott a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred.

Gyimóthy Levente

Fotó: Dömsödi Richárd ha.

A katonák különböző fegyverfogásokat, tüzelési testhelyzeteket gyakoroltak, nyitott objektum és helyiségeinek megközelítését szintén. Kiépített pályán, tűzpárban és tűzcsoportban is mozogtak, raj, illetve szakasz szinten. A túlélő foglalkozásokon tűzgyújtás, menedéképítés, vízszerzés és víztisztítás volt a feladat.

A kiképzők igyekeztek a honvédek harcászati felkészítését minél életszerűbb körülmények között végrehajtani. Az ezrednél megtartott tábori kiképzési hetek egy fejlődési, fejlesztési folyamat részei. A kiképzők az alapoktól indulva újabb és újabb elemeket terveztek be a soron következő kihelyezési hetek feladataiba, így a november elejire is. A hét során lépésről-lépésre bővültek a harcászati mozzanatok és fokozatosan nőtt az állomány terhelése. Ugyan a ködös idő olykor nehezítette a tervszerű végrehajtást, ám ez cseppet sem szegte kedvét a honvédeknek.

Fotós: Dömsödi Richárd ha.

Lőgyakorlatukat a bakonykúti központi gyakorló- és lőtéren hajtották végre a honvédek. Az 1. számú egyéni lőgyakorlat során az állomány képzeletbeli támadó ellenség megállítására összpontosított: ezt a feladatot CZ Bren-2 típusú gépkarabéllyal, CZ P 09 típusú pisztollyal hajtották végre, amelyet komplex felkészítő, fegyverismereti foglalkozás előzött meg. A 6. számú lőgyakorlatnál a katonák raj kötelékben lőttek. A rajparancsnok irányító szerepének biztosításával, különleges harc- és célmegsemmisítést gyakoroltak be a parancsnok tűzvezetése mellett.

A fehérvári honvédek a Kelet-Bakony térségében, Ötfa/Kincsestábor körzetében hasznosíthatták a tereptan foglalkozáson szerzett ismereteiket. Járőrtípusú tizenkét kilométeres menetgyakorlaton vettek részt kemény terepen. GPS koordináták segítségével kellett megtalálniuk különböző tereptárgyakat sötétedésig.

Fotós: Dömsödi Richárd ha.

A hét zárásaként pedig fegyvermegtartást, katonai közelharc-kézitusát és katonai kényszerítő eszközök használatát gyakorolt és ellenőrző-áteresztő ponttal kapcsolatos feladatot hajtott végre az állomány.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában