Kettese volt rajzból, most csodákat fest Bächer Anna Fülén

Csak rajzolni akart
– Azt sem tudtam, hogy micsoda, nem is hittem benne, csak elvégeztem, mert szükségem volt arra a gyógyító energiára a családon belül, amit adott. Csináltam egy úgynevezett behangolást és ekkor éreztem a késztetést, hogy én kört akarok rajzolni. Azóta rajzolom a köröket  - meséli. 
Nem tudta, hogy amit rajzol, az Mandala
Az első mandalát egy barátnőjének készítette a 60. születésnapjára, még vékony ceruzával. Akkor még 80-100 óra is volt egyet elkészíteni. Majd váltott az üvegfestékre, aztán akrillal folytatta. Amikor a körök rajzolását elkezdte, még azt sem tudta, hogy valójában mandalákat készít.
– Annyira tudattalanul jött. Azt tudom, hogy harmóniát teremt és én alapvetően a csakra színek szerint festek. Ezek energiaközpontok a testben, melyeknek vannak színei. A piros, narancs, sárga az alsó három csakrának a színe. Egy ilyen mandala az előszobában kirakva, melegséggel, barátsággal fogadja az oda belépőt. Mint mondja, elsősorban a színek fontosak számára és, hogy a megalkotott kép szép legyen. A kékek inkább nyugtatnak, ezért is szereti nagyon ezt a színt és a zöldet összefesteni. A kék a kommunikáció színe, a zöld pedig a szívé, a kettő együtt nagyon fontos energiákat képes megmozgatni - fogalmaz Bächer Anna.
“Felfordulsz” vagy felfelé fordulsz
– Teljesen materialista családban nőttem fel, nem is hiányzott semmi, teljesen jól éreztem magam ezzel a tudással. Vannak olyan élethelyzetek, amikor az emberben megszületik az indíttatás, hogy ne felforduljon, hanem felfelé forduljon. Nem mindegy, hogy belepusztulok valamibe, vagy azt mondom, hogy “Édes Istenem, segíts!” Nekem volt egy ilyen pontom, hogy valakinek nagyon akartam segíteni, mivel a hagyományos orvostudomány már képtelen volt többet tenni érte - folytatja Anna.
Ekkor kezdett el ezzel foglalkozni. Teljesen empirikus úton haladt, miközben rengeteg csodát megélt, így szépen lassan, ahogy fogalmaz, megváltozott a hite. A mandala után jöttek az angyalok, majd a madárkák, következtek a tájképek, majd ezekből ajándéktárgyak is készültek.
A zene köt, a festészet szabaddá tesz
– Nagyon szerettem a zenét, apám zongorista volt, tehát a családban ennek komoly hagyománya van. De azt a szabadságot, amit ebben meg tudok élni, azt a zenében nem tudtam. Valamennyi érzelmet és tehetséget bele lehet rakni, de nagyon szigorú szabályok vannak, ami engem mindig egy picit feszélyezett. Nekem a festészet olyan volt, mint hogyha a szárnyaimat kibontottam volna. Sohasem tanultam ezt, hiszen zenész vagyok, zeneakadémiát végeztem - teszi hozzá. 30 évet tanított és nagyon szeretett tanítani, hegedülni már nem annyira. A tanításban mindig megvolt a szabadsága, mint most a festészetben, bár nem mindig dicsérték meg érte, általában ragaszkodott az elképzeléseihez. Azóta már magát tanítja. Úgy csinálja ezt az egészet már 20 éve, hogy soha senkit nem kérdezett meg, nincs benne semmi tudás. Azt mondja, ha valaki, akkor ő egy végtelenül naiv festő. Annyira naiv, hogy van valami teljes tudatosság abban, hogy nem is akarja tudni. Az izgatja, saját magából mit tud kihozni, ami különben, még szórakoztatja is. – Sokszor a tanítás nagy hibájának tartom azt, hogy ezt az örömet nem nagyon adja meg a mai iskolarendszer. Te találd ki, mit akarsz csinálni, ne tölcsérrel nyomjuk a fejedbe. Járjon kreatívan az ember agya, próbáljon megoldásokat találni - mondja a festő. 
Tehetségtelen tehetség
Azt gondolja, három évtizedig csinálta becsülettel, amit kellett, de most azt akarja csinálni, amit szeret, úgy ahogy szereti. A kezdetekben fogalma nem volt róla, hogy mi, hogyan működik, a festékekhez sem értett. – Kettesem volt rajzból, mint ahogy hármasom volt énekből, mégis elvégeztem a zeneakadémiát. Ezek nem olyan fontos dolgok, ezt üzenném a világnak. Nagyon boldog és nagyon sikeres ember lehet akkor is valaki, ha kettes volt rajzból. Kimondottan ügyetlen voltam, az anyám csinálta meg helyettem a házi feladatot. Sohasem gondoltam volna, hogy ez mind bennem van - fogalmaz.
Egyetlen tanár volt, Szabados Árpád festőművész, – a Művészeti Egyetem rektora is volt – akkor még fiatal kezdő tanárként tanította őt az általános iskolában, aki felismerte, hogy Annának remek érzéke van a színekhez. Ez az egy év volt az iskolában, amikor sikerélményei is voltak rajzból. Ahogy visszaemlékszik, nem tudott jól ábrázolni, de a színeket nagyon jól tudta keverni.
Újabb szerelem
– Az ékszerkészítésnél sose láttam, hogyan kell egy láncot befejezni. Egy ásványkiállítás alkalmával szerettem bele az ásványokba és kezdtem szintén magamtól ékszereket készíteni - teszi hozzá Anna.
Mint mondja, a darabokban ugyanazok a színek köszönnek vissza, mint a képein. Minden színnek jelentése, gyógyító ereje van. Sosem használ úgy színt, ahogy a dobozból kikerül. Maga álmodja és keveri színeit. Ez a művészet része igazából. Képeinek másolata is megjelenik ékszereiben.