A piaci ár ötszörösét kínálja az önkormányzat

2022.10.06. 20:00

Egy emberen múlhat a diszkontáruház építése Abán?

Az önkormányzat immáron három éve foglalkozik az áruházépítés ügyével, nemrég a lakosság is véleményt nyilváníthatott arról, mely áruházat látná szívesen lakhelyén. A választott áruház készen áll a beruházásra, azonban az annak helyet adó terület egy része egyelőre magántulajdonban van.

Héjj Vivien

Az áruház látványterve

Forrás: Önkormányzat

Az évek óta tartó előkészítő, tervező folyamatok eredményeként idén augusztusban az abai önkormányzat és a Penny Market Kft. hivatalosan is megegyezett, utóbbi készen áll arra, hogy áruházat nyisson Abán.

A polgármester által közzétett tájékoztató szerint az áruház tervezett helyszíne a temető kerítése, a Rákóczi utcai és a Bercsényi utcai telkek hátsó, kertként használt részéből létrejövő összevont terület.

– Az áruház a tervek szerint két ütemben valósul meg. Az első ütemben egy kisebb alapterületű, a „pláza-törvénynek”, – amely törvényileg korlátozza az új nyitású üzletek induló méretét – megfelelő méretű üzlet nyílna. Ezt, a már működő üzletet tudja majd bővíteni a cég a szokásos nagyságra – tájékoztatta a közvéleményt Mikula Lajos, hozzátéve, a cég a két ütem megvalósulásához szükséges méretű telket kíván megvásárolni Abán. – A cég gyakorlata szerint nem önállóan tárgyal a lehetséges területek eladóival, hanem ingatlanközvetítőktől vagy az önkormányzattól vásárolja meg egyben a fejlesztéshez szükséges területet. Emiatt kell az önkormányzatnak megszereznie a szükséges területet – tette hozzá.

A Rákóczi utca mellett – a tervezett áruház helyén – egybefüggő, jó alakú, beépítetlen, 6800 négyzetméter alapterületű telek nincs jelenleg, így a megfelelő telekméretet több tulajdonos területét felvásárolva, összevonva lehet kialakítani. Erre tesz jelenleg lépéseket az önkormányzat.

Az áruházi terület négy ingatlan összevonását igényli, melyből egy terület az önkormányzaté, melynek folytatásában szintén üres, nem művelt terület áll. Utóbbi tulajdonosa kész eladni a területet az önkormányzatnak. Mindezeken túl két Bercsényi utcai telek hátsó részét is meg kell vásárolnia az önkormányzatnak ahhoz, hogy a megfelelő teleknagyság kialakítható legyen. Megkezdődtek az egyeztetések a két telekrész tulajdonosával, majd a szeptember végi képviselő-testületi ülésen az a döntés született, hogy az önkormányzat kész a piaci árak több mint ötszöröséért, 6-6 millió forintért felvásárolni a szóban forgó, egyenként mintegy 1200 négyzetméteres területeket.

Az egyik érintett már biztosan nyitott az eladásra, a másik telek tulajdonosának visszajelzését tudomásunk szerint még várja az önkormányzat. Ezen telekrész megvásárlásán múlhat, hogy felépülhet-e a sokak által vágyott áruház.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában