Vetéstől a kenyérig - gyerekek a pátkai gazdaságban (Képgalériával)

A székesfehérvári Waldorf iskola harmadik osztálya látogatta meg nyár közepén Fóris Anna családját Pátkán. Szombaton hajnali öt órakor volt a találkozó, s a búzakoszorú fonása és a tartalmas reggeli után kezdődhetett is a munka. A gyerekek számára azonban nem volt újdonság sem a közeg, sem az az egészen nagy búzatábla, amelyet meglátogattak. Az osztály ugyanis egész évben végigkövette a búza fejlődésének útját. Ősszel ők maguk vetették el a magokat a gazdaságban, majd pedig rendszeresen eljöttek, ellenőrizni a fejlődést. Sőt mi több, még matematika órán is itt, a búzatábla ölelésében gyakorolták a harmadik osztályosok tananyagát, a hosszúsági mértékegységeket. Seperc alatt, 1-2 órán belül learatták a búzatáblát, s ezt követően következett a cséplés, majd pedig elválasztották a pelyvát a búzától.

- Mi ezt egyébként is így szoktuk – meséli Anna, a háziasszony. - Nagyszüleiemtől láttam a példát. Amikor kicsi voltam, segítettem a betakarításnál és közben nagyon sokat mesélt nekem a nagymamám arról, hogyan kell ezt csinálni. Akkor határoztam el, hogyha egyszer felnövök és lesz saját gazdaságom, akkor magam is folytatom és továbbadom a hagyományt. Ez a legszebb örökség szerintem: a természet és a gazdálkodás tiszteletét szeretném átadni minden kisgyereknek.

A kép bal alsó ikonjára kattintva további fotók érhetők el

A Fóris család a saját kenyerét is maga készíti, a gyerekek talán még nem is ettek bolti péksüteményt. Nem csak vetik, aratják a búzát, de saját kisipari malmukban meg is őrlik azt, s minden héten kétszer sütik a kenyeret. Több mint tíz éve viszi a család Pátkán ezt a gazdaságot, kezdetekkor látogattam meg őket. Emlékszem, a fiatalasszony izgatottan, mégis félve tekintett a jövőbe, hiszen a 21. században nehéz vállalás volt már akkor is az övék. Vajon visszatekintve mennyire lett így?

- Nehéz kérdés ez, mégis egyértelműen elmondhatom, hogy nagyon nehéz tíz év volt. A szükséges földeket béreltük, a használhatatlan földeket rendbetettük, művelhetővé tettük, ám ezután visszavettek tőlünk két területet. A nehézségek ellenére is kitartunk eredeti elképzelésünknél. Fiatalon azt hittük, biztos utunk van, még pályázatot is nyertünk, hogy folytassuk a munkát – meséli Anna, aki azonban még most is előre, a jövőbe tekint, mert látja: a most érkező gyerekek szívében most kell elültetni a természet, a gazdálkodás szeretetét. Így látja ezt az iskola osztálytanítója, Kókányné Filotás Mónika is:

- Azért fontos, hogy a gyerekek a búza növekedésének minden fázisában jelen legyenek és például a matematikát is kint gyakorolják a földeken, mert amit tapasztalatból, az érzéseiken keresztül végeznek el, a gondolataikban is mélyebben marad meg. A tanuláshoz volt egy segítő mese, amelyen végigmentünk, s a cselekvések közben sokkal jobban elmélyült a tudás, élővé, megfoghatóvá tettük azt számukra.

A búza útja azonban itt még nem ér véget a gyerekek számára: később maguk őrlik a búzát, megsütik a kenyeret egy, majd saját maguk számára építendő kemencében. A kenyeret pedig Mihály napján adják tovább az iskola többi osztályának.