A Zichy ligetben emlékeztek azokra, akik életükkel fizettek

Nem sírni jöttünk ma e szent szoborhoz,/ Az emlékezés az, mi minket idekészt,/ Zászlót hajtani a tizenheteseknek/ És ünnepelni a sok vitézt,/ Kik acél falakként állották a vártát/ A Kárpátok ormán, a szent Mihály hegyén,/ A Macsva mocsarában, a békási szorosban,/ Orosz ingoványban s Doberdó tetején..!” - B. Szabó István Tizenhetesek szobránál című verséből idézett ezen a jeles alkalmon Görög István, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetségének és a Székesfehérvári Szervezetének alelnöke. A harcos katonákra így emlékezett az alelnök:

- Márkosfalvi Sipos Gyula ezredes az egykori Magyar királyi 17-es székesfehérvári honvéd gyalogezred parancsnoka Somogy-, Tolna- és Fejér megyei bakákból formált ezredet. Az ezredet a harcok során formálta összetartó közösséggé. Eredményesen harcoltak az orosz betörés elhárításán a mai Kelet-Szlovákia területén, a Doberdónál és a román betörés elhárításán Erdélyben, és végezetül 1918-ban a Piavénél, ahol a fegyverszünetet követően teljes fegyverzettel tértek haza a Malom utcai laktanyájukba. 

A 17-esek becsületét a katonai vezetés magasra értékelte, és a civil társadalom is elismerte. Parancsnokát 1918 tavaszán a városunk díszpolgárává avatta, és az egység hőstetteire az ország egyik első Nagy háborús emlékműve a mindennapokban emlékeztet – fogalmazott köszöntőjében az alelnök, kiemelve: mindez 107 éve volt. -  Ők megtették, amit megkövetelt a haza, a szigorú katonai regula. Az egységből több mint 4300-an életükkel fizettek, nagyon sokan sebesülten tértek haza, és igyekeztek a családjuk körében helytállni. Amíg éltek, emlékeztek és ha tilos is volt, de emlékeztettek a Nagy háborúra, az elveszett hazára, a sok elesett bajtársra. 2000-ben azt fogadtuk meg, hogy felidézzük emléküket és igyekszünk az elhaltak át nem vett üzenetét megismerni és azt a lelkiismeretünk szerint képviselni – tette hozzá Görög István, ahogy azt is:  tennünk kell azért, hogy békében emlékezhessünk és a béke napjaiban se feledjük azt, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy nem nekünk kellett küzdenünk a földi poklokban. A beszédet követően koszorúzásokkal emlékeztek meg az elhunyt harcos katonákra.