Frissen Fejérből

2022.07.19. 13:56

A Fehérvári Kézművesektől tanulhattak a táborozó gyerekek

Fiúk és lányok együtt ülték körbe az asztalokat, ahol a Napraforgó Városi Napközis Tábor kereteiben a gyerekek a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjaitól tanulhattak.

Baráth Eszter

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az egyesület minden héten kedden érkezik a Bregyó-közi táborba, hogy az aktuális turnusban táborozó diáknak különböző kézműves technikákat tanítsanak. Nem volt ez másképp ezen a héten sem. Ma többek között a hímzés és a varrás rejtelmeibe kóstolhattak bele, de papírral és fonallal is dolgozhattak a vállalkozó szellemű táborozók. 

Azok, akik a hímzés iránt érdeklődtek, készíthettek egy előre megrajzolt mintát, majd maguknak is tervezhettek, amit szintén karkötő, vagy könyvjelző formájában készíthettek el. A másik asztalnál, ahol szintén szorgosan, ugyanakkor óvatosan mozogtak a tűk a gyerekek kezében, szamócát varrtak a táborozók.

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

A foglalkozásvezetők, mint mondták, igyekeznek mindig olyat tanítani a diákoknak, amiket később az iskolában is hasznosíthatnak. Az oktatás mellett pedig a népszerűsítés is fontos szerepet játszik az egyesület életében, hiszen céljuk, hogy olyan technikákat mutassanak meg a gyerekeknek, és szerettessenek meg velük, amik később kikapcsolódási formaként lehet jelen az életükben. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában