Kegyelet és tisztelet: Megemlékezés Vay Margit síremlékénél Enyingen

A hatalmas Csekonics-vagyon részben a család zsombolyai és később enyingi uradalma nyomán eredeztethető. „Nem vagyok én Csekonics!” – mondta a pesti ember, ha nagyobb költekezésre noszogatták. A család nevét máig fenntartó mondás a 19. és 20. század fordulóján született.

Rideg Lászlóné Zsuzsa nyugdíjas könyvtárigazgatótól, helytörténeti kutatótól tudjuk, hogy a város történetében három, az országos politikában is befolyásos nemesi család játszott szerepet: a Török család, az őket követő Batthyány család, valamint a Csekonics család. 

A trianoni határok létrehozása után az utóbbi család egyes tagjai és az uradalom gazdasági irányítása Enyingre költözött. A család néhány tagja életvitelszerűen is a kastélyban élt, sok szállal kötődve a településhez. Az idősebbek közül többen személyesen is ismerték gróf Csekonics Sándort és családját.

– Különös sír előtt állunk, négy embert temettek ide, de csak ketten alusszák itt örök álmukat – kezdte megemlékezését Kovács Gabriella könyvtáros. – Elsőként 1922. január 21-én gróf Csekonics Endréné gróf Cziráky Konstanciát kísérték ide utolsó földi útján, majd 1929. február 21-én mellé temették a férjét, Endre grófot is, aki azonban meghagyta, hogy amint lehetséges, Sándor fia vagy leszármazottai szállíttassák el őt és feleségét a zsombolyai családi sírboltba. Erre még 1929 őszén sor került.

– A megürült sírba Csekonics Sándorné Vay Margit édesanyját, Draskóczy Klementinát 1936. augusztus 23-án helyezték örök nyugalomba. Utoljára 1941 októberében nyitották fel a sírt, amikor hosszas betegeskedés után az október 11-én, Budapesten elhunyt Csekonics Sándorné Vay Margitot búcsúztatták. Most azért vesszük körül emlékhelyét, hogy lerójuk kegyeletünket és tiszteletünket az egyetlen Csekonics előtt, aki Enyingen lelt végső nyughelyére.

Vajai és luskodi Vay Margit 1876. június 18-án született a féli kastélyban (Fél ma Szlovákia területén található). Margit 22 éves volt, amikor 1898. május 11-én Pozsonyban eljegyezte Csekonics Sándor gróf, az esküvőre 1898. október 13-án szintén Pozsonyban került sor – tudjuk Ridegné Zsuzsa tanulmányából.

A Csekonics-uradalmat a zsombolyai nagybirtokhoz csatolták, a háborús években a család fő tartózkodási helyévé Enying vált. Sándor a zsombolyai mellett az annak alig tizedét kitevő enyingi uradalmat is igazgatta. Amikor Budapesten tartózkodtak, a Csekonicsok Kecskeméti utcai palotájában laktak. 

Vay Margit Csekonics Sándor oldalán élte az arisztokrata asszonyok szokásos életét, amely azért nagyon sok változáson ment keresztül az első világháború, Trianon, majd a nagy gazdasági világválság, végül a második világháború eseményeinek következtében. A gondtalan fényűzés, amely megadatott számára házasságkötésekor, igencsak megkopott 1941. október 11-én bekövetkezett haláláig.

Az enyingiek körében az az egyöntetű vélemény alakult ki Vay Margitról, hogy barátságos asszony volt, járta a cselédházakat, sokat segített az alkalmazottakon. Mindig nagy kedves volt a gyerekekhez, nadrágot, sapkát, sálat, különféle ruhadarabokat kötött nekik. Minden karácsonykor különös gondot fordított megajándékozásukra. Sokat olvasott, kézimunkázott, sétálgatott a parkban, szép időben napozott. Nagyon szerette a virágokat, főként a rózsákat, gyakran ő szedte kosarába, és rendezte őket a vázákban. 

– Vay Margit nem volt nemzeti hős, nem volt tudós, nem volt művész, de mi, enyingiek, jól tudjuk, hogy jó anya és nagymama volt, hogy férjéhez hasonlóan szívén viselte az alkalmazottak sorsát, és ahol tudott, akinek kellett, a lehetőségekhez mérten mindig segített. Önzetlensége folytán méltó arra, hogy emlékezzünk rá. Nyugodjon békében! – zárta megemlékezését Kovács Gabriella.