Eredményes képzési forma

2022.06.26. 10:00

Előtérben az élménypedagógia az MCC Fiatal Tehetség Programjában

Már több mint két évtizede foglalkozik fiatalok fejlesztésével – az általános iskola felső tagozatától egészen az egyetemi, posztgraduális képzési szintekig – a Mathias Corvinus Collegium. Célja, hogy a hagyományos oktatást ki­egészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő képzési formát meghonosítsa.

Héjj Vivien

Cselekedve tanulnak a programban részt vevő diákok

Forrás: MCC

Az MCC Fiatal Tehetség Programja (FIT) felső tagozatos általános iskolásoknak nyújt tehetséggondozó képzést. A program jellemzője a nagy fokú szellemi szabadság, függetlenség.

– Tehetséggondozó képzésünkben diákjainkat napjaink fontos területeivel ismertetjük meg, célunk, hogy a közösségben való tanulás mellett feltérképezzük az egyéni érdeklődési köröket, fejlődési igényeket és lehetőségeket. Moduljaink egymásra épülnek, ezzel elősegítve az egy-egy témakörhöz kapcsolódó ismeretanyagok szélesebb körű megismerését, a tudásanyag elmélyítését – olvasható a program tájékoztatójában.

A program pedagógiája a „learning by doing”, azaz a cselekedve tanulás elvét, az élménypedagógiát helyezi középpontba. A diákok a képzés során a nem formális edukáció eszközeivel, a tantermi oktatásban nehezebben megvalósítható munkaformákkal – páros és csoportmunka, projektfeladatok – találkozhatnak, és nagy hangsúlyt kapnak a játékos feladatok is.

A képzés kombinált oktatás alapján működik, a kontaktalkalmakat e-learning-tananyagok támogatják, így a diákok saját időbeosztásuknak megfelelően, rugalmas, de jól strukturált keretek között egyénileg is elmélyülhetnek a képzési alkalmakon szerzett ismeretekben.

A FIT Program során a diákok fejlődési ívét folyamatosan nyomon követik, és a szülőkkel, valamint az érintett pedagógusokkal egyeztetve minden félévben értékelik.

– Hiszünk abban, hogy közösen, a trénerek, szülők és pedagógusok szoros együttműködésével tudjuk a legjobban segíteni az egyéni tehetségek kibontakozását – áll az ismertetőben.

A szeptemberben ötödik osztályt kezdő diákok június 30-ig jelentkezhetnek a Fiatal Tehetség Programra a fit.mcc.hu/jelentkezes internetes oldalon található jelentkezési lap és szülői ajánlás kitöltésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában