Ocsenás Katalin: Meg kell tartani nemzeti létünk azon elemeit, melyek hozzánk tartoznak

Mi a véleménye a köztársasági elnök beiktatási ünnepségéről? 
– Az erre kijelölt operatív törzs nagyon szép külsőségek mellett bonyolította le a szombati rendezvényt. Ahogyan a polgári létben megkülönböztetünk ünnepek és hétköznapok közötti helyzeteket, úgy az állam életében is fontosak ezek az események, illetve fontossá tesszük őket szándékaink szerint – mondta Ocse­nás Katalin. – A köztársasági elnök ünnepi beszéde volt a legfontosabb, de a kulturális programnak, a művészek szereplésének is megvolt a maga jelentősége. Az elnök asszony kiemelte, hogy napi munkájában mi lesz majd a fontossági sorrend, az esemény kulturális elemei szerintem ezt a szándékot erősítették. A korábbi beiktatási ceremóniákhoz képest ez egy sokkal érzelemdúsabb esemény volt. 

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, idejét múltak az ilyen külsőségek? 
– Az arányok a fontosak. Az, hogy léteznek kötődéseink, az ünnepeinknek van kultúrája, az a diplomáciában és az állami ünnepeken azért nagyon lényeges, mert láttatni kell, meg kell tartani nemzeti létünk azon elemeit, amelyek hozzánk tartoznak. 

Gárdonyiként miként véli, helyben is fontos ez? 
– Egy kistelepülésen is lényegesek azok a külsőségek, amelyek elődeinkhez kötnek bennünket. Nem mindegy, hogy tudunk-e az őseinkről azon a helyen, ahol lakunk, vagy csak átmenetileg érezzük lakhelyünknek: nagy a különbség a kétféle életminőség között. 

Mennyire nehéz megfelelnie egy ilyen rendezvény protokolláris kihívásainak az abban résztvevőnek? 
– Kiváló stábja van a köztársasági elnök asszonynak, hiszen diplomaták mellett a Külügyminisztérium korábbi protokollfőnöke a segítője. Szükség van erre, hiszen közjogi méltóságként olyan eseményeken vesz részt, amelyeken minden apró rezdülésnek, gesztusnak és mozdulatnak, vagy meg nem tett gesztusnak nagy a jelentősége, hiszen ő egy országot képvisel. A megjelenés- és viselkedéskultúra nem ismeretlen terep számára, hiszen képzett diplomata, ezt tanulta itthon és Franciaországban is. Tudja, hogy a protokoll nem valami álságos és hamis magatartásforma, hanem az udvariasság művészete. Amikor különböző rangú és rendű emberek vannak jelen, a gesztusok félreérthetősége és beazonosítása nagyon jelentős. Ha valaki jól birtokolja ezt a tudást, önazonos tud lenni, miközben figyel mások érzékenységére: ez a lényeg. 

Milyen nagy bakira emlékszik vissza ezen területen? 
– Néhány ilyet már tanítanak az egyetemen. Koronás államfőket nem lehet megérinteni, Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök ezt megtette, hozzáért II. Erzsébet brit királynőhöz, amely egy önkéntelen mozdulat akkor, ha előre engedünk valakit. De az ilyesmit azonnal lefotózzák és jelentősége lesz. Hasznos, ha egy köztársasági elnök az ilyen tudásnak már eleve a birtokában van. Az öltözködéssel kapcsolatban is adódtak nehézségeink, főként a rendszerváltás után. Bizony van úgy, hogy figyelni kell minden egyes apró mozdulatra. 

Az ukrán elnök a közelmúltban több ország Parlamentjéhez egy szál zöld pólóban beszélt, brit és görög képviselők is felháborodtak. Mit üzen egy ilyen gesztus? 
– Nehéz protokollosként mit mondani erre, nem ítélkezés a feladatunk, a megítélés inkább politológus dolga. Nyilván szándékosan nem kívánta figyelembe venni azt, ami egy ilyen helyzetben fontos és szükséges, a háború miatt gondolta úgy, hogy szabályon kívül helyezi magát. Én nem tartom szerencsésnek, eredményességét tekintve kételyeim vannak, hiszen amilyen az „Adjon Isten!”, olyan a „Fogadj Isten!”. 

A honi ellenzék mintha tudatosan rombolná a protokollt. Vagy csak egyszerűen ilyenek? 
– Mindenki szerződik egy feladatra, kérdés, hogy ki, miként értelmezi azt. Ha egy munkahelyen fizetést kapok és azt elfogadom, akkor el kell fogadnom az adott munkahely viselkedési kultúrájának szabályait is. Ebben az esetben még bonyolultabb a helyzet, hiszen nem csak önmagukat képviselik, hanem azokat is, akik őket megválasztották, így egy-egy helyzetben a választóikat is kompromittálják. Talán úgy gondolják, a kisebbségi lét a Parlamentben felhatalmazza őket erre, pedig az összetartozás kultúrájához hozzá tartozik a másként gondolkodókkal való kommunikáció, és ha ilyen formában képviselnek ellenvéleményt, az nem azt jelenti, hogy párbeszédre törekednek. A protokoll az odafigyelés és az udvariasság művészete, a viselkedéskultúra szabályai azok, amelyeket követnünk kell. Ennek igenis van jelentősége, és megtanulható, érdemes foglalkozni vele. Ne azt gondoljuk, hogy hamis és álságos, hanem azt, hogy ez minket erősít.